Dedham – rossz művészet
A műalkotást nemcsak kiemelkedő kvalitása, hanem rendkívüli silánysága is érdemessé teheti arra, hogy múzeumba kerüljön – e gondolat szellemében létesült a massachusettsi városban 1994-ben a Rossz Művészet Múzeuma. A több mint félezer darabot számláló gyűjteményt három különböző helyszínen, időszaki tematikus kiállítások keretében mutatják be. A művek nem giccsek vagy a művészet karikatúrái, alkotóikat a művészi minőség létrehozásának igénye vezérelte. A kurátorok nem állítják pellengérre a műveket és szerzőiket, inkább azt demonstrálják, hogy a művész alulmaradhat a minőségért vívott küzdelemben.
Roswell – repülő csészealjak
Az új-mexikói településről 1947-ig kevesen hallottak, mígnem egy helybéli katonai támaszpont közelében lezuhant roncsokat nem találtak. A hivatalos amerikai álláspont szerint meteorológiai ballonok, a repülő csészealjak létezésében hívők szerint viszont ufók maradványai voltak. Az ufójelenséggel foglalkozó múzeum 1992-ben nyílt meg, és vezetői szerint a szakmaiság oldalán áll, nem a szenzációhajhászásban érdekelt, alapos kutatómunkát végez, és annak eredményeit mutatja be. A téma éppen kezdett háttérbe szorulni, amikor 2011-ben az FBI feloldotta a korabeli ügynöki jelentések titkosságát. A dokumentumok három, egyenként háromfős személyzettel repülő ufó lezuhanásáról szóltak.
Párizs – csatornaélmény
A párizsi csatornák Nyomorultakból és Az operaház fantomjából ismert világába vezet a Musée des Egouts. Párizs egyedülálló csatornarendszerét 1850-ben kezdték kiépíteni, hossza 1878-ban elérte a 600 kilométert, ma már 2100 kilométeres, és naponta 1,2 millió köbméter szennyvizet szállít. A múzeum Pont de l'Alma melletti bejáratánál az érdeklődőket történeti kiállítás fogadja, műszaki rajzok, fotók, makettek, szerszámok elevenítik fel a csatornarendszer létrejöttének mozzanatait. A java, az alámerülés a föld alatti világba ezután következik. Kissé hátborzongató az élmény, még úgy is, hogy a látogatóknak nem kell hömpölygő mocsokban gázolniuk, kiépített turistaúton sétálhatnak. A gyomorforgató szag elől azonban nincs menekvés.
Cancún – a víz alatt
Búvárfelszerelés, de legalább légzőpipa szükséges a híres mexikói tengerparti üdülőhelyen 2009-ben létesített attrakció megtekintéséhez. A víz alatti múzeum Jason Taylor angol környezetvédő-természetfotós-képzőművész ötlete alapján, mexikói intézmények támogatásával valósult meg. Taylor 450 darab, átlagosan féltonnás szobrot helyezett el négy, illetve nyolc méter mélyen a tengeröbölben. A 420 négyzetméter alapterületű szoborpark a természet és a művészet kapcsolatát szemlélteti, olyan emberi beavatkozás a természeti környezetbe, ami hozzájárulhat annak rehabilitációjához. A szobrok „feladata” nem az ugyanis, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, hanem hogy segítsék mesterséges korallzátonyok kialakulását: odacsalogatják a búvárokat, és tehermentesítik a veszélyeztetett természetes korallzátonyokat.
Melaka – a szépség változatai
Izgalmas, gyakran sokkoló példákkal mutatja be az UNESCO kulturális világörökségi listáján is szereplő malajziai város 1996-ban megnyílt Maradandó Szépség Múzeuma, hogy mi számít szépnek a különböző kultúrákban, és milyen áldozatokra képes az ember, hogy megfeleljen ennek a szépségeszménynek. A gyűjtemény bemutatja az egyes régiók szépészeti praktikáit, az ideálok változását az idők során. A tetoválás vagy a piercing például számos régióban volt nagy divat, és ma is gyakran alkalmazzák, de a nyak megnyújtását, az ajak különleges alakúra formázását segítő vagy a lábfej növését megakadályozó eszközök – európai szemmel nézve kínzószerszámok – inkább csak egy-egy népcsoport, törzs kultúrájának részei.