Oleh Tyahnyibok: mérséklődő ukrán radikális

  • HVG

Vigyáz a szájára a leggyorsabban erősödő ukrán politikai párt, a Szvoboda elnöke, Oleh Tyahnyibok. Pár évvel ezelőtt még nyíltan szidta az oroszokat és a zsidókat – egyik 2004-es beszédében például azokat dicsérte, akik a második világháború idején az erdőben harcoltak ellenük, illetve egyéb „söpredékek” ellen –, most elutasítja az antiszemitizmus vádját. Azt állítja, ukránbarát, nem pedig orosz- vagy zsidóellenes. „Ukrajna az ukránoké, az itt élő más nemzetiségekből hiányzik az ukrán föld tisztelete” – ismételgeti beszédeiben. Tyahnyibok a kárpátaljai magyarokat sem kedveli, szerinte a Vereckei-hágón emelt magyar honfoglalási emlékmű vérig sérti a térségben élő ukránokat.

A szélsőséges hangnem tompítását célzó taktika a jelek szerint bevált. Az ukrán nacionalizmus fellegvárában, Lvivben (Lemberg) született, 45 éves Tyahnyibok és pártja a tavaly októberi parlamenti választáson minden korábbinál jobban szerepelt, s a tízszázalékos eredménynek köszönhetően az ukrán politikai élet elfogadott szereplőjévé vált. Pedig a Szvoboda sokszor népviseletbe öltözött parlamenti képviselői – néha a magas, kisportolt Tyahnyibokkal az élen – valamennyi parlamenti tömegverekedésben részt vesznek, s az utcákon sem riadnak vissza az erőszaktól. A Szvoboda ukrajnai szalonképességére utal, hogy az egyik legnagyobb példányszámú hetilap, a Korreszpondent tavaly Tyahnyibokot választotta az Év Emberévé.

A Lvivben előbb orvosi, majd jogi diplomát szerzett, németül is jól beszélő pártelnök népszerűségét növeli, hogy az ukrán politika színpadán meghatározó szerepet játszó többi vezetővel ellentétben évtizedek óta kitart nézetei mellett, amiket tompított, de alapjaiban nem változtatott meg. A nacionalizmust anyai dédnagyapjától és a szovjet Gulag táboraiban hét évet raboskodott nagyapjától örökölhette, de szülei lakásában is többször megfordultak a szovjet államrendőrség, a KGB nyomozói. Ahogy 1991-ben szétesett a moszkvai központú államszövetség, Tyahnyibok belépett az akkor formálódó Szociálnacionalista Pártba. A Lvivben élő és praktizáló Tyahnyibok gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, 2004-ben átvette az elnöki tisztséget, majd a pártot átnevezte Szvoboda (Szabadság) összukrán mozgalommá. Akkor már kormánypárti parlamenti képviselő volt, ám ez nem tartott sokáig: antiszemita kijelentései miatt kizárták a frakcióból. Igaz, az ellenfelei által indított bírósági eljárások egyike sem hozott elmarasztaló ítéletet, így folyamatosan hangoztathatja: papírja van arról, hogy nem antiszemita.

A nemzet- és államellenes bűncselekmények elkövetőire halálbüntetést követelő politikust – Ukrajnában ritka módon – nem veszik körül pénzügyi és korrupciós botrányok. Az egyetlen, amit ellenfelei felhozhattak ellene, hogy a szovjet idők végén, 1982–1989 között a most oroszul megszólalni sem hajlandó Tyahnyibok a kommunista ifjúsági szövetség (Komszomol) tagja volt. A vitákban hangosan és türelmetlenül érvelő Tyahnyibok a családjával is bizonygatja ukránságát: feleségével, Olgával három gyermeket nevel, s mindegyiknek ősi ukrán keresztnevet adtak.

Irtózik a multikulturalizmustól, ami szerinte megágyaz a globalizmus „gyorsétterem-mentalitásának” és elpusztítja a mélyen gyökerező hagyományos nemzeti kultúrát. „A nemzetegyesítő Charles de Gaulle francia elnök és a megosztott államocskákat hatalmas és erős birodalommá átalakító Bismarck német kancellár a politikai példaképeim” – nyilatkozta. Hozzátette, Bismarckban az is szimpatikus számára, hogy a Vaskancellár egyszer kijelentette: az oroszokkal megkötött szerződések annyit sem érnek, mint a papír, amire lejegyezték őket.

Hozzászólások