Akár újabb 800 millió forintot követelhetnek a csőd szélén billegő Esztergomtól, miután húsvét előtt bezárt az eredetileg önkormányzati, majd 2011 augusztusától egy Fidesz-közeli cég által üzemeltetett, folyamatosan veszteséget termelő Aqua Sziget élményfürdő. Az Investor' 2005 Kft. állítása szerint a város sem tavaly, sem az idén nem utalta át azt a 80 millió forintot, amelyet évente fizetnie kell a karbantartási és felújítási költségekre. A szerződés szerint az üzemeltető a tízéves futamidő egészére egy összegben igényt tarthat a pénzre, ha a város egymás után két részlettel adós marad. Városházi források azonban úgy tájékoztatták a HVG-t, hogy az önkormányzat tavaly 34 millió forintot átutalt, és a hátralék kiegyenlítését is betervezték a költségvetésbe. Csakhogy időközben már milliárdosra duzzadtak az adósságok, amelyeken a most márciusban befolyt helyi adóbevételek enyhíthetnek. Igaz, több mint 600 millió forint inkasszót már ebből is leemeltek, a maradék egy része pedig elmegy a bérekre. Eközben az egymással hadakozó Tétényi Éva (független) polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület sokadik körben sem tudott megegyezni az idei költségvetési számokban. Az önkormányzat mindenesetre a 800 milliós fizetnivalóval még rosszabbul járna, így nem kizárt, hogy újabb ingatlan kerülhet az Investor' tulajdonosi köréhez, az Aqua Plus Kft.-n keresztül számos önkormányzati víziközmű-érdekeltséggel rendelkező György Zoltánékhoz.
Esztergomi számla
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.