HVG, 2013. március 23.
Itt egy kitűnő esszét széljegyzetelek. Oké, akadnak a mostani hatalommal így-úgy rokonszenvezők között is jó koponyák. Ám olyan eszmeközelség, aminő a reformkoriakat, a negyvennyolcasokat vagy akár a falukutató népieseket jellemezte, nem tapasztalható. A „szent beavatottság” önhiszeme telitalálat, a mi első emberünket és maroknyi bennfenteseit látva meg különösen. Megittasodáshoz fogható izgatottságukban valami merőben unikálisra törekszenek, egyetlen külhoni szövetséges nélkül. Mint olvasható: „...az Európai Unió nem kedvező játéktér eszelősöknek.” Igen, Európa erejét kultúrájának (is) köszönheti, viszont nálunk kezdetét vette saját kultúránk pántlikás uniformizálása, sőt helyenként kasztrálása. Állam és nemzet azonosítása? Itt már nem csak e kettő közé került egyenlőségjel: a nemzetfogalom legtágabb értelmezése elfogadható, de a „kisantanti” reflexek fölbirizgálására alkalmas, ha balog módon nyúlkálnak az „eltrianonizáltak” helyzetébe. A parlamentáris diktatúra: „ötlábú borjú”. Ez is telitalálat. Szó esik a politikai osztály impotenciájáról is, de a mostani tohuvabohu láttán ezen már nincs mit csodálkozni. Miként Ady Endre írta: „Rákóczi, akárki, jöjjön valahára...”?
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
