Az utóbbi fél évszázad legjelentősebb reformját hajtják végre a japán villamosenergia-szektorban: szétválasztják az áramtermelést és az -elosztást, a lakossági piacon pedig engedélyezik a versenyt. A 2015-ben véget érő átalakítást már régóta tervezték az egymást váltó tokiói kormányok, ám a magas árak fenntartásában érdekelt szolgáltatók korábban többször is megtorpedózták a változtatási kísérleteket. Elemzők szerint a reform most azért sikerülhet, mert a szolgáltatók pozícióit meggyengítette a 2011-es fukusimai reaktorbaleset, a megsemmisült atomerőmű tulajdonosát, a Tokyo Electric Powert például gyakorlatilag államosították a cégnek adott ezermilliárd jenes (1 jen = 2,5 forint) segélycsomaggal. Japánban drága az energia – az áram kétszer annyiba kerül, mint az USA-ban, és háromszor annyiba, mint Dél-Koreában – s ez az egyik oka annak, hogy a reméltnél kevesebb az új befektetés a szigetországban. Az árak nem csak azért magasak, mert a most feldarabolásra váró regionális szolgáltatók monopóliumként működnek: a szolgáltatók évente 1200 milliárd jent költenek csak arra, hogy karbantartsák a 2011-ben biztonsági megfontolásokból leállított atomerőműveket.
Japán energiareform
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.