Ciprusi utórezgések

  • HVG

Először a részvényesek viselnék a felelősséget, de ha ez nem elég, akkor a nem biztosított befektetésekhez és betétekhez is hozzá lehetne nyúlni – jelentette ki Ollie Rehn (képünkön), az EU pénzügyi biztosa a finn televíziónak adott interjújában a két vezető ciprusi bank százezer eurón felüli betéteseit érintő EU–IMF-mentőcsomag kapcsán. Rehn egy készülő uniós direktíváról beszélt, amely banki csőd és pénzintézeti átszervezés esetén lehetőséget adna a százezer eurós uniós betétgarancián felüli megtakarítások bevonására a teherviselésbe. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke viszont a múlt heti kamatdöntő ülés után közölte, hogy a ciprusi modell más országokra nem alkalmazható. Közben a Ciprusnak nyújtandó tízmilliárd eurós hitelcsomag – amelyhez a nemzetközi pénzügyi szervezet egymilliárd euróval járul hozzá – feltételei is nyilvánosságra kerültek. E szerint Nicosiának 2018-ig a GDP 9,5 százalékának megfelelő kiadáscsökkentést kell végrehajtania, ami többek között a nyugdíjkorhatár felemelésével, az egészségügyi és szociális költségek visszafogásával, valamint 4500 állami alkalmazott elbocsátásával járna. Ezenfelül 10-ről 12,5 százalékra emelik a társasági adót, a kamatadó pedig a duplájára, 30 százalékra nő.

Hozzászólások