Zaha Hadid-asztal – márványszirmos
Federico Fellini és a pisai ferde torony társaságában az ötven olasz legenda közé sorolta 2002-ben a Wallpaper magazin a milánói nemzetközi bútorszalont. Abban az évben az 1961-ben alapított, 2005 óta Moszkvába is kitelepülő dizájnvásárt a londoni Victoria & Albert Museum önálló kiállítással is megünnepelte. A bemutatott tárgyak jogtisztaságát komolyan ellenőrző – e hét keddtől vasárnapig tartó – expón ezúttal a bagdadi születésű, Londonban élő sztárépítész, Zaha Hadid is kiállít, akinek Pekingben készülő égig érő óriáskavics tornyait kínai tervezők nemrég lemásolták. A Pritzker-díjas Hadid fehér és fekete, sziromszerűen ívelt, korlátozott példányszámú márványasztallal jelentkezik.
Rem Koolhaas-fotel – tüskés hátú
Palotaforradalmárként emlegetik az olaszok újabban Rem Koolhaast: a 2014-es velencei építészeti biennále főkurátorának kinevezett holland építész a velencei Canale Grande 1228-ban készült, legutóbb postának használt épületét alakítja bevásárló- és szórakoztató-központtá. Az Arany Oroszlán-életműdíjas Koolhaas ezúttal – olyan elődök után, mint Breuer Marcell, Frank Gehry, Richard Meier – az amerikai Knoll bútorcégnek tervezett. A színes, egyenes vonalvezetésű, extravagáns kollekció, amelynek legfeltűnőbb darabja egy rózsaszín, tüskés gumilepellel borított fotel, nemrég a Prada jövő téli divatot felvonultató bemutatóján debütált, Milánóban.
A Tjep-szék – korcsolyalábú
Téli tájak ihlették Frank Tjepkema holland tervezőt, aki a II. Erzsébet nagy kedvenceként is ismert, XVII. századi siketnéma holland tájképfestő, Hendrick Avercamp után nevezte el legújabb kollekcióját. Székeinek két „hátsó lába” korcsolyaélekre emlékeztetően felível, megkönnyítve a hintázást. A 2001-ben az általa alapított – a Heinekennek, a British Airwaysnek és az IKEA-nak is dolgozó –, amszterdami Tjep dizájncég csapata a tölgyből és lakkozott kőrisfából készült kreatúra mellett az Orient expressz fülkéjét idéző, otthoni ebédlőfülkével is megjelenik a vásárban.
Nendo-könyvespolc – cikcakkos
A hétköznapok meghökkentő pillanataira épít a milánói székhelyű japán dizájncég, a Nendo filozófiája. Az 1977-es születésű Oki Sato által alapított vállalkozás cikcakkos könyvespolccal, a Folddal szerepel az idén: az összeillesztett fakubusokban elhelyezett könyvek váltakozó irányba néznek. A térbeliséggel játszó polc alakját eleveníti meg a japán tervezőnek az olasz Luca Nichettóval együttműködve készített kollekciója, amelynek része egy kötött térelválasztó és egy pikkelyes felületű szőnyeg.
Nika Zupanc-lámpa – kulcsos
Lóhátra álmodta legújabb, magányos utazóknak tervezett, romantikus, csengettyűforma zseblámpáját a szlovén Nika Zupanc. Az ezredfordulón Ljubljanában diplomázott, szabadúszó sztárdizájner vészhelyzet esetén kis rézkulccsal működésbe hozza az egyébként a nyergen, zsinóron átvetett, Runaway, azaz Szökevény fantázianevű lámpát. A tavalyi kiállításon függő buboréklámpával szerepelt tervező idei limitált szériás darabja – a dinamó segítségével önellátó üzemmódban működő, apró fémszerkezet – fekete és fehér színben, valamint asztali verzióban is kapható.