Lassuló Kína

  • HVG

A várakozásoknál is alacsonyabb, 7,7 százalékos növekedést produkált Kína az első negyedévben. A tavalyi utolsó három hónapban 7,9 százalékot mértek, azaz a kínai gazdaság lassuló ütemben növekszik, és a trend az elemzői előrejelzések ellenére nem fordult meg. Egyéb kulcsadatok is azt mutatják, hogy az ütem tovább csökkenhet. Az ipari termelés bővülése márciusban 8,9 százalék volt a várt 10 helyett, és a növekedés egyik motorjának számító állóeszköz-beruházás is a várttól elmaradva, 20,9 százalékkal haladta meg az első negyedévben az egy évvel korábbit. Az utóbbi években főként az export és a beruházások fűtötték a kínai gazdaságot, de fő piacai – az USA és Európa – növekedése lelassult. Szakértők szerint Pekingnek ösztönöznie kellene a hazai fogyasztást, és mérsékelnie a társadalmi egyenlőtlenségeket. Hosszabb távon az alacsonyabb ütemű, de fenntartható növekedés lenne az ideális, közgazdászok óvnak a túl agresszív könnyítésektől. Peking tavaly június óta kétszer is kamatot csökkentett, és 150 milliárd dollárnak megfelelő élénkítő csomagot fogadott el. További egy év állami túlköltekezés, illetve hitelbőség, és Kína vészesen közel kerül a fenntarthatatlanság és a túlfűtöttség állapotához.

Hozzászólások