Közel másfél milliárd forintot csoportosított át a kormány a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásainak előkészítésére. A budapesti Istvánmezőn, a régi Puskás Ferenc Stadion helyén épülő, 65 ezer néző befogadására alkalmas, az UEFA-előírásoknak megfelelő új nemzeti futballstadiont 2017-re tervezik befejezni. Emellett Orbán Viktor szándéka szerint további sportberuházások is megvalósulnának a területen: például vizes sportokra szakosodott létesítmény, kerékpárospálya, valamint vívócsarnok is épülne. A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent határozat parkolóház céljára 212 millió forint átcsoportosítását rendeli el, utasítva a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a budapesti Istvánmező rehabilitációs programja, kiemelten a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásához az idei második félévben szükséges 586 millió forint rendelkezésre állásáról. Mindehhez még a tavaly keletkezett 695 millió forintos maradványt is átcsoportosította a kabinet. A teljes kiépítettségében a szakértők szerint százmilliárdos nagyságrendűre taksált beruházás pontos költségeiről a Nemzeti Sportközpontnál későbbre ígértek tájékoztatást.
Olimpiai Központ
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.