„A majálisok ideje lejárt, szakmai rendezvényekre, jogi segítségnyújtásra, valódi érdekképviseletre van szükségük a munkavállalóknak” – ebben látja sikerük okát Buzásné Putz Erzsébet, a manapság szinte egyedüliként szárnyaló Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke. A kilencvenes években kétezer fővel újjáalakult, a diplomások mellett érettségizett munkavállalókat is tömörítő, az Ericssonnál, a Budapesti Közlekedési Központnál, valamint a kormánnyal nemrég stratégiai megállapodást kötött Jabil Circuit Magyarország Kft.-nél is jelen lévő mérnökszakszervezet évekig tartó stagnálás után ma már közel tízezer tagot számlál. A fordulópontot a vasúthoz kötik. „A MÁV Car-gónál húszszázalékos támogatottságot szereztünk a 2008-as privatizáció után, így lett reprezentatív a szakszervezetünk, és sikerült például havi húszezer forintos béremelést kiharcolnunk a könyvelésen dolgozó munkatársaknak” – Buzásné akkortól számítja máig tartó lendületüket.
A többség számára még a mélyrepülés megállítása a cél (lásd ábránkat). Emiatt nem szívesen beszélnek létszámadataikról a szakszervezetek. Pontos számot nem tudunk mondani – leggyakrabban ez a válasz, és nagyfokú bizalmatlanság fogadta a HVG munkatársának érdeklődését. „Megszűntek a nagy iparvállalatok. A Tiszai Vegyi Kombinátnak például valaha 10 ezer dolgozója volt, most ezer van” – mondott magyarázatot a taglétszámcsökkenésre Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki tavaly decembertől az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetője is. Emellett egyes érdekképviseletek kilépése (például a tűzoltóké és a villamosenergia-ipariaké) játszott közre abban, hogy az autonómok taglétszáma megfeleződött. „Nem arról van szó, hogy az emberek elfordultak volna a szakszervezettől, hanem hogy elvesztették a munkájukat” – magyarázta Székely, aki a jelenlegi helyzetben kifejezetten jó adatnak tartja, hogy például a vegyipariak működési területén foglalkoztatott 75–79 ezer főből 30 ezren tagok.
Két és fél milliós tagságról zsugorodott kétszázezressé a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének létszáma két évtized alatt. „Már évek óta dinamikus egyensúly van” – fogalmazott Pataky Péter elnök, aki aktív tagjaik számát 125-130 ezerre becsüli. A zuhanást elsősorban azzal indokolja, hogy a rendszerváltás óta radikálisan megváltozott a gazdaság szerkezete. „A Közép-magyarországi Sütödék Vállalat helyett most van a pék” – magyarázta az érdekvédő, hozzátéve, az egymillió mikrovállalkozással sem nagyon tudnak mit kezdeni. Nehéz a szervezés az építőiparban, a textil- és az élelmiszeripar pedig csaknem eltűnt – vázolta a helyzetüket Pataky.
A közszférában dolgozókat tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának 2007-ben még 250 ezres volt a taglétszáma, mára 91 ezres (igaz, ők kivétel nélkül aktívaknak számítanak). A SZEF tagszervezeteit sújtották leginkább a közoktatásban, az egészségügyi és szociális ellátásban végrehajtott leépítések. Más oka is volt a SZEF-nél egykor önmagában is nagyobb, és a rendszerváltás előtt egyeduralkodó Pedagógusok Szakszervezete zsugorodásának. A rendszerváltáskor 200 ezres taglétszám 2008-ra 58 ezerre, 2012-re 39 ezerre fogyatkozott. Az első csapást a kilencvenes évek elején élte meg a PSZ: egy törvénymódosítás miatt tagjait újra be kellett léptetni, és sokan ezt érezték megfelelő alkalomnak a kilépésre. A következő nagy lemorzsolódás 2002-ben következett, amikor a PSZ csaknem 200 ezer aláírást gyűjtött össze, és sikerrel követelt méltányosabb közalkalmazotti bértáblát. Az 50 százalékos fizetésemelést jelentő akció nyomán viszont tömegessé váltak a kilépések: a távozók sokallták a fizetésük egy százalékát jelentő érdek-képviseleti tagdíjat.
PÁLMAI ERIKA
