Gulnara Karimova: az üzbég diktátor üzletasszony lánya

  • HVG

Néha az sem szerencsés, ha valaki túl jó éttermet működtet. Egy üzbég üzletember azért vesztette el a vendéglőjét, mert az megtetszett Gulnara Karimovának, Iszlam Karimov üzbég elnök legidősebb lányának. A ma már Kazahsztánban élő tulajdonos szerint egy nappal az után, hogy Karimova megebédelt a taskenti étteremben, három bőrkabátos férfi lépett hozzá, és közölte: a vállalkozás már nem az övé. Aztán a rendőrség és az adóhatóság is tiszteletét tette nála, s miután már életveszélyes fenyegetések is elhangoztak, jobbnak látta menekülni.

A 41 éves Karimova – akit egyre többen tartanak 75 éves, betegeskedő apja utódjának – nem csak a gasztronómiát szereti. Üzleti birodalmában egyebek mellett ékszerkereskedések, média- és mobilcégek is találhatók, s helyi források szerint az adóhatóság és a titkosszolgálatok bármikor hajlandók segíteni, ha valami megtetszik neki. Svédországi vizsgálatok alapján a korrupció sem áll távol tőle: a stockholmi központú TeliaSonerától állítólag 250 millió dollárnyi kenőpénzt követelt azért, hogy a mobilcég terjeszkedhessen a közép-ázsiai országban. Bár az érintettek tagadják a vesztegetésről szóló híreszteléseket, figyelemre méltó, hogy a TeliaSonera több vezetője indoklás nélkül távozott tisztségéből. Karimova – legalábbis az amerikai követségi táviratokat kiszivárogtató WikiLeaks honlap szerint – Üzbegisztán leggyűlöltebb személyisége, akit honfitársai gátlástalan, mohó üzletasszonyként tartanak számon.

Az oroszul és angolul folyékonyan, üzbégül viszont erős akcentussal és hibákkal beszélő Karimova igyekszik jó arcát mutatni a világnak. Számtalan segélyszervezetet vezet – támogatja a mellrák és az AIDS elleni harcot, nehéz sorsú gyermekeknek is segít –, és énekesnőként is kipróbálta magát. Googoosha művésznéven lép fel, s tavaly – az időközben orosz útlevelet is szerzett – Gérard Depardieu francia színésszel is énekelt duettet. Depardieu állítólag abba is beleegyezett, hogy eljátssza a főszerepét annak az üzbég filmnek, amelynek forgatókönyvét a mindenhez értő Karimova írta. Aki szervezett már Sting-koncertet Taskentben, lelkesen ír a twitteres mikroblogjára, amelynek csaknem 29 ezer követője van, nemrég pedig saját parfümmárkát is piacra dobott.

A Karimov lányt közgazdásznak képezték, majd művészettörténetet és távközlési ismereteket tanult, és járt az amerikai Harvard Egyetemre is. Bár a politikában közvetlenül még nem jelent meg, több állami tisztséget is betöltött: volt külügyminiszter-helyettes és nagykövet, s a közelmúltig ő képviselte hazáját több nemzetközi szervezet genfi központjában. A minap viszont visszatért Taskentbe – elemzők szerint azért, hogy az állítólag súlyos beteg apjától átvegye az államfői tisztséget.

A tanulás és a munka mellett családalapításra is volt ideje, afgán származású, Amerikában élő volt férjétől, Mansur Maqsuditól egy fia és egy lánya született. A 18 éves korában szépen indult románc csúnya véget ért: a válóper során összevesztek a gyerekeken, akiket egy amerikai bíróság 2001-ben az apának ítélt, és még Interpol-körözést is kiadtak az őket erőszakkal magánál tartó Karimova ellen. Erre Üzbegisztánban börtönbe vetették a Maqsudi család több ott élő tagját, másokat pedig átzavartak a határ afgán oldalára. Maqsudit kitúrták üzbegisztáni üzleti érdekeltségeiből, így végül 2008-ban beletörődött gyermekei elvesztésébe.

Bár az állítólag mára közel 600 millió dolláros vagyonú Karimova megedződött az üzleti életben, sokan kétségbe vonják, hogy alkalmas-e államfőnek. Az üzbegisztáni kommunista pártfőnökből államfővé átváltozott apjával ellentétben ugyanis az „első lány” túlzottan hirtelen haragú, s a vitákban nemegyszer saját magát szorítja sarokba. Az is csökkenti a sikeres hatalomátadás esélyeit, hogy életének jelentős részét külföldön töltötte, nem ismeri igazán jól a hazai viszonyokat.

Hozzászólások