Jóváhagyta az EU 27 tagországával kötött nyitottégbolt-megállapodást az izraeli kormány. Az egyezség támogatói szerint a jövő áprilistól életbe lépő liberalizáció lehetővé teszi a korlátozások és a járatkvóták csökkentését az EU országai és Izrael között, ami növeli a turizmust. A verseny révén gazdaságosabbá teheti működését a zsidó állam nemzeti légitársasága, az El Al, valamint két kisebb vetélytársa, az Arkia és az Israir. A három légitársaság szerint azonban 17 ezer munkahely válik feleslegessé, ezért a Hisztadrut szakszervezettel egyeztetve a légitársaságok keddtől folyamatos sztrájkot hirdettek. Az El Al szerint nem igazságos a verseny engedélyezése, mert neki a külföldi riválisoknál jóval többet kell a biztonságra költenie. Az izraeli kormány közölte, az El Al biztonsági kiadásainak 80 százalékát fedezi, a légi forgalom várt felfutásával pedig 10 ezer új munkahely jön létre. A londoni központú fapados EasyJet – amely Londonból, Manchesterből és Genfből repül Tel-Avivba – üdvözölte a lépést, a járatok bővítését tervezve. A szintén diszkont, magyar WizzAir január óta indít járatokat Budapest és a tel-avivi Ben Gurion reptér között.
Izraeli nyitott égbolt
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.