v
Összeállításukban közlésemre hivatkozva az szerepelt, hogy „már januárban jelezték a budakeszi tankerület vezetőjének, hogy probléma lesz, ha mindazokat beíratják, akik augusztus végéig elérik a hatéves kort, de akkori levelüket válaszra sem méltatták”. Ez sajnálatos félreértés, amely két állítás összecsúszásából eredhet. Való igaz, hogy a tankerületnek az év elején, a szóbeli egyeztetéseink során jeleztük – akkor még konkrét számok ismerete nélkül –, hogy az új elsősök beiratkozásánál adódhat komoly probléma a többletlétszámból. Ugyanakkor – immár a létszámadatok ismeretében – ezt levélben is jelezte Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere a tankerület vezetőjének, ez azonban áprilisi levél volt.
VÁGÓ CSABA
POLGÁRMESTERI KABINETVEZETŐ (BUDAÖRS)