Nem látszik egyelőre az ökológiai lábnyom alakulásán, hogy világszerte egyre divatosabb a környezettudatos gondolkodás: az emberiség több mint másfélszer annyi erőforrást használ fel, mint amennyit a Föld képes újratermelni. A bolygó lakossága az 1970-es évek elején lépett át a hosszú távon fenntarthatatlan növekedés korszakába, az emberiség által elfogyasztott termékek és energia mennyisége most kétszer akkora, mint az 1960-as évek elején volt.
A Föld ökológiai rendszere a mai népességszám mellett akkor maradhat egyensúlyban, ha az egy ember által elhasznált javak újratermeléséhez legfeljebb két hektárra van szükség. Az 1990-es években a kanadai William Rees és a svájci Mathis Wackernagel által kidolgozott ökológiai lábnyom egyik fő mutatója, hogy a Föld lakói vagy az egyes államok polgárai évente mekkora termőföldet, legelőt, halászati területet és erdőt használnak fel, milyen mennyiségű szén-dioxid-kibocsátást generálnak, és mekkora beépített rész jut rájuk.
A legpazarlóbb országok között fejlődők és fejlettek is vannak. A lista élén az Egyesült Arab Emírségek áll, ahol 16 hektár elégíti ki egy ember fogyasztását, a második az USA (12), a harmadik Kuvait (10). Magyarország 5 hektáros eredményével a viszonylag visszafogottan fogyasztók közé tartozik. Az ökológiai lábnyom mérésével foglalkozó Global Footprint Network azt is vizsgálja, hogy a 2 hektáros világátlag helyett mekkora terület jut az adott ország egy-egy lakosára, illetve hogy egy-egy állam mennyivel lépi túl a saját lehetőségeit. Mivel a nagyfogyasztónak számító USA vagy Kanada területe a népességéhez képest nagy, ez a két ország a pazarlás ellenére is egyensúlyközeli állapotban van.
A szakértők által szemléletes mérőszámnak tartott ökológiai lábnyom növekedése azt jelenti, hogy felgyorsul a halállomány apadása, súlyosbodik a klímaváltozás veszélye, és kiürülnek a Föld édesvízkészletei. Ez pedig – ha nem változik gyorsabban a politikusok, a vállalatvezetők és az átlagemberek szemlélete – éhséglázadásokhoz, háborúkhoz vezethet.
Ha folytatódik a jelenlegi trend, akkor 2050-ben már háromföldnyi forrást használ fel az emberiség. A civil szervezetek és a fenntartható fejlődés elveit támogató üzleti csoportok, például az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) szerint vannak olyan üzleti modellek, amelyekkel a környezetet is óvhatjuk és a vállalatok is jól járnak, például az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, hulladékmentes városok megépítésével. Az utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert az ökológiai csatát a városokban lehet megnyerni, hiszen világszerte ott képződik a környezetszennyezés közel háromnegyede.