HVG, 2013. június 15., június 29.
A somoskői vár jóval előbb látogatható volt, mint ahogy azt két hete levélírójuk írta. Már a rendszerváltás után egy évvel, a Páneurópai Piknik első évfordulóján lehetőség adódott a felkeresésére. E nevezetes 1990-es augusztus végi napon néhány lelkes lokálpatrióta, valamint az akkori kormányzópárt (MDF) prominens személyiségei – többek között Csurka István, Dávid Ibolya, Lezsák Sándor – jelenlétében nyitotta ki két határőr (egy magyar és egy szlovák) a vár előtt lévő vaskerítés kapuját. Az esemény során először a vár előtt található Petőfi-kunyhót tekintettük meg. Majd a két határőr ellenőrizte az iratokat (a politikusokét is!), és kinyitotta a kerítést. Szabad volt az út fel a várba, ahol sajnos szörnyű kép, szeméthegyek fogadták a látogatót. Ettől kezdve állandó határőrizeti szolgálati pont létesült a vár tövében, a kerítés szlovákiai oldalán. A magyar és a szlovák határőr együtt látta el a szolgálatot. Útlevél-ellenőrzés után ingyenesen és folyamatosan látogatható volt a vár.
Később a szlovák fél is felismerte a műemlék turisztikai jelentőségét, és hamarosan felújítási munkálatok kezdődtek a várban. A felújítás befejezését követően, ahogy azt a levélíró is írja: 2001-ben, az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor részt vett a megnyitóünnepségen, ahol beszédet is mondott. Viszont ettől az időponttól – mind a mai napig – már csak belépődíj ellenében látogatható a vár.
Rácz Szilárd
(Salgótarján)