Focitámogatás

  • HVG

Stadionépítésre 400 millió forint kormányzati támogatást kapott a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. A magyar labdarúgó-bajnokság első osztályába feljutott csapat társadalmi elnöke Tállai András, Mezőkövesd korábbi polgármestere, jelenlegi belügyminisztériumi államtitkár (képünkön alul). Július 27-ei első bajnoki meccsére nyolc játékos vásárlásával erősített a csapat, amely a helyi önkormányzattól is kapott 60 millió forintot, valamint további 190 millió forint – a társasági adó átirányításából származó – támogatással is gazdálkodhat. Mivel a mezőkövesdi pálya nem felel meg az első osztályú követelményeknek, a csapatnak egyelőre minden meccsét idegenben, bérelt pályán kell játszania. Egy múlt heti döntéssel újabb 600 millió forintot különített el az állam a Nemzeti Olimpiai Központ beruházására.

Hozzászólások