Csak az euró és én éltük túl a szerződést” – élcelődött Jean-Claude Juncker, a monetáris unió, a közös európai pénz létrejöttét megalapozó 1992-es okmány főkonstruktőrének tartott veterán luxemburgi politikus, amikor februárban nyolc év után leköszönt az euróövezeti pénzügyminiszterek alkotta eurócsoport éléről. A testületet a létrejötte, 2005 óta vezető Juncker aligha gondolta akkor, hogy hamarosan ő is arra a sorsra jut, mint a hatalomban rendre cserélődő politikustársai. A keresztényszocialista politikus a minap lemondott miniszterelnöki posztjáról, amit az uniós tagállamok közül a leghosszabb ideje, 18 éve töltött be. A lépésre a titkosszolgálat évek óta tartó botrányos ügyei, többek között politikusok lehallgatása miatt kényszerült, miután kiderült, hogy tudott az illegális tevékenységekről, amelyeknek egyébként ő is a célpontja volt. Nem biztos azonban, hogy az incidens a politikai karrierje végét jelenti: pártjában nincs hozzá hasonlóan népszerű, karizmatikus személyiség, akinek esélye lenne a győzelemre az októberre előrehozott választáson. Az 58 éves politikus megítélése ugyanis a botrány ellenére sem romlott.
Márpedig a közel harminc éve házas, gyermektelen Juncker élete a politika. A konzervatív, ám a szegényebb rétegekkel szolidáris szemléletet otthonról hozta magával: apja, akit a Wehrmacht a második világháború idején az orosz frontra vezényelt, acélmunkás volt, és vezető szakszervezeti aktivista. A Belgiummal határos, néhány ezer lakosú településen, Redange-ban született Juncker alig 20 évesen csatlakozott a keresztényszocialistákhoz, és végezte el a Strasbourgi Egyetem jogi karát. Hazájába visszatérve az ügyvédi kamara tagja lett, ám szakmájában soha nem dolgozott, rögtön a politika felé vette az irányt: szónoki képességére, éleslátására nemcsak a pártjában figyeltek fel, a választókat is megnyerte. Még 30 éves sem volt, amikor képviselői mandátumot szerzett, azóta is tagja a luxemburgi parlamentnek. A határozott, véleménye mellett kiálló, kellemes modorú, szarkasztikus humorú fiatalembert magához vette az akkor munkaügyi miniszter Jacques Santer, akinek sokat köszönhet. A nála 17 évvel idősebb politikus az utódjaként tekintett rá, előbb miniszteri posztokkal, a munkaügyi mellett a pénzügyi tárca vezetésével bízta meg, majd 1995-ben, amikor az Európai Bizottság elnöke lett, a kormányfői pozíciót is rá örökítette.
Bár lett volna lehetősége, hogy Santerhez hasonlóan az Európai Bizottság elnöke legyen, 2004-ben nem fogadta el a felkérést, választást nyerve nem akarta megszegni ígéretét, és hazájának hátat fordítani Brüsszelért. Csalódásként élte meg viszont a luxemburgi mellett németül, franciául és angolul folyékonyan beszélő Juncker, hogy Nicolas Sarkozy francia államfő és Angela Merkel német kancellár nem támogatta őt 2009-ben a frissen létrehozott Európai Tanács elnöki posztjára. A zöldpárti Daniel Cohn-Bendit által a legszocialistább kereszténydemokratának nevezett, az északi és a déli régiók közötti gazdasági különbségek csökkentésére törekvő Juncker többször kifejtette ellenérzéseit, amiért az EU gazdagabb tagállamai megpróbálják rákényszeríteni akaratukat a szegényebbekre. Jövőre mindkét vezető uniós poszt mandátuma lejár, és eséllyel indulhat értük.
Kormányzati pozícióiban 22 éven át tagja volt az unió legfőbb döntéshozó testületeinek, és az integráció élő emlékezeteként tekintenek rá. Nevéhez jelentős uniós döntések kapcsolódnak, így a keleti bővítés elindítása. A dublini hős elnevezés ragadt rá 1996-ban, amikor az unió csúcsértekezletén közös nevezőre hozta Jacques Chirac francia államfőt és Helmuth Kohl német kancellárt.
Gyengéje, hogy láncdohányos. Tart is attól, hogy egyszer lefotózzák cigarettázva, és a bulvárlapok címoldalára kerül. Pedig akkora a tekintélye, hogy sokan eltűrik, ha zárt helyiségben is rágyújt. Az italt sem veti meg, de konyakot és whiskyt soha nem iszik, nyáron gin-tonikot, télen Aperolt fogyaszt, sört pedig egész évben. Lételeme az olvasás, ritka, ha úgy telik el egy napja, hogy nem vesz a kezébe szépirodalmat, verseskötetet.
