Zártkörű, meghívásos pályázaton tíz kaszinó tíz évre szóló koncessziós jogát tervezi meghirdetni a gazdasági tárca – derül ki Varga Mihály miniszternek a parlament nemzetbiztonsági bizottságának címzett, a HVG birtokában lévő minapi leveléből, amelyben Varga a bizottság állásfoglalását kéri. Ellenzéki képviselők szerint a terv a trafikmutyi folytatása, amely nagyságrendekkel magasabb hasznot biztosítana kevesebb nyertesnek. A miniszter nemzetbiztonsági érvekkel magyarázta a pályázat zárt mivoltát, magát a kiírást pedig költségvetési okokkal. Utóbbi burkolt beismerése annak, hogy a kormányzó többség hibázott, amikor egy tavalyi törvénymódosítással – szintén nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva – betiltotta a félkarú rablókat. A Népszabadság információja szerint az októberi tiltást követő három hónapban 3,2 milliárd forint bevételtől esett el az államkassza. A kormány vidéki székhelyű, úgynevezett II. kategóriás termeket engedélyeztetne, vagyis olyanokat, amelyekben kaszinónként legfeljebb száz játékasztal, illetve ezernél kevesebb nyerőautomata működik.
Kaszinótervek