Veszteséglista

Forgalmukat növelték, a nyereségük viszont visszaesett az amerikai Fortune magazin 500-as elitklubjába tartozó cégeknek, amelyek között egyre több a kínai.

  • HVG

Hatvanötmillió alkalmazott, 121 ezermilliárd dolláros vagyon, 30 ezermilliárdos bevétel és 1500 milliárd dollárnyi nyereség – ezek a számok nem valamelyik országra vagy országcsoportra vonatkoznak, hanem a világ ötszáz vezető vállalatának összesített tavalyi adatát mutatják. Az eredmények jelentős fejlődésre utalnak: 1995 óta a félezer világcég megduplázta foglalkoztatottainak számát, vagyonuk a négyszeresére, forgalmuk a háromszorosára, nyereségük pedig az ötszörösére szökött fel.

Mégsem annyira kedvező a tavalyi mutatókból kirajzolódó kép. Az amerikai Fortune magazin által bevétel alapján rangsorolt 500 világcég csak a forgalmát növelte a kedvezőnek aligha mondható gazdasági környezetben, a nyereségük visszaesett. Bevételeik 3 százalékkal emelkedtek, profitjuk viszont 5,5 százalékkal csökkent egy év alatt. A listán szereplő cégek közül 54 könyvelt el – összesen 157 milliárd dollárnyi – veszteséget; tizenöttel többen, mint 2011-ben. A világszerte rekordmértékű munkanélküliség ellenére az elitklubba tartozók az előző évinél 4 millióval több alkalmazottat foglalkoztattak.

A világátlagnál gyengébb teljesítményt nyújtottak az európai vállalatok. Bár a kontinens 50 vezető cége a világtrendnek megfelelő mértékben – 3 százalékkal, 6 ezermilliárd dollárra – növelte forgalmát, a nyereségük 28 százalékkal, 277 milliárd dollárra zsugorodott. Közülük huszonhatnak a bevétele érte el a százmilliárd dollárt, tízmilliárd dollárosnál magasabb profitot tizenegy tudott felmutatni, hat cég egymilliárd dollár alatti nyereségről számolt be, öt pedig veszteséggel zárta az évet.

Jó néhány európai nagyvállalat került a legnagyobb veszteséget felhalmozók csapatába. Az európai veszteséglistát a brit RBS pénzintézet vezeti 9 milliárd dollárnyi ráfizetéssel, majd 8,3 milliárddal francia társa, a Crédit Agricole következik. Nem sokkal marad le tőlük két német multi: 6,7 milliárdos mínuszról adott számot a távközlési Deutsche Telekom, 6 milliárdosról a csődközeli helyzetben lavírozó acélipari ThyssenKrupp. Az európai autóipart különösen megviselő válság első számú tavalyi kárvallottja a francia Peugeot 15 százalékos visszaeséssel és a 71 milliárd dollárnyi forgalom mellett 6,4 milliárdos ráfizetéssel. Hazai riválisa, a Renault, valamint a vezető német autógyárak – a Volkswagen, a Daimler, a BMW – azonban nyereséggel zárták az évet.

A világ legnagyobb árbevételű vállalata a brit–holland olaj- és gázipari Royal Dutch Shell. Az ágazat, a magas olajáraknak köszönhetően, uralja az élbolyt: az első tízből hat olaj- és gázipari cég. Rajtuk kívül csak a világ legnagyobb munkaadója, a 2,2 millió alkalmazottat foglalkoztató amerikai Wal-Mart áruházlánc, a japán Toyota és a német Volkswagen autógyártó, valamint a kínai állami áramszolgáltató verekedte be magát az első tízbe. Az 500-as listáról egyébként harminc vállalat került le, közöttük a német Bertelsmann médiabirodalom, a belga KBC pénzintézet, az amerikai Goodyear vagy például a Xerox.

A világ legnyereségesebb cége is olajipari: az amerikai Exxon Mobil tavaly 450 milliárd dolláros forgalom mellett 45 milliárdos nyereséget könyvelt el. A második legnagyobb profitot elérő amerikai Apple az előző évinél 45 százalékkal nagyobb, 156 milliárd dolláros forgalommal a lista 19. helyére lépett elő, 42 milliárdos nyeresége pedig 61 százalékos javulás. Továbbra is harmadik a nyereségrangsorban az orosz olaj- és gázipari Gazprom, bár profitja 14 százalékkal, 38 milliárd dollárra esett. Az autógyárak közül a német Volkswagen emelkedik ki azzal, hogy az iparágat sújtó válság ellenére 30 százalékkal, 28 milliárd dollárra növelte a profitját, és ezzel a világ hatodik legnyereségesebb vállalata lett. Veszteségben is az amerikaiaké a világelsőség: a posta 16 milliárd dolláros ráfizetést halmozott fel, őt a számítástechnikai Hewlett-Packard követi, 13 milliárd dolláros mínusszal.

A hagyományoknak megfelelően tavaly is az amerikai vállalatok uralták az 500-as klubot: a listán helyet kapott 132 USA-beli cég együttesen 8600 dollárnyi bevételt ért el. Az ezüstérem pedig az egy évtizede még szinte sehol sem volt kínaiaké, akiknek az előző évi 73 után ezúttal 89 cégük van a listán. Ezek közel 5 ezermilliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le – nem sokkal kevesebbet, mint az 50 legnagyobb európai cég együtt. A japánok már 2011-ben a harmadik helyre szorultak, ezúttal 62 cégük maradt benn 3400 milliárd dolláros összforgalommal.

Európából a legtöbb, 31 toplistás vállalatot Franciaország állította ki. A németeket csak 29 cég képviseli a listán, 2100 milliárd dolláros összforgalmuk azonban, ha kevéssel is, nagyobb a franciákénál. Az olaszoknak viszont egyre kevesebb cégük van az 500-ak klubjában, ezúttal már csak nyolc jutott fel a listára, kevesebb, mint az Itáliánál egyaránt kisebb Svájcból vagy Hollandiából.

A kelet-közép-európai térséget – a nyolc orosz céget nem számítva – ezúttal is csak két vállalat képviseli, és mindkettő olaj- és gázipari. A lengyel PKN Orlen 37 milliárd dolláros forgalommal változatlanul a 297. a rangsorban, míg a 25 milliárd dolláros magyar Mol 62 hellyel csúszott hátrább, és a 474.-ként végzett.

Hozzászólások