Csaknem egymilliárd forintot osztott szét a következő három évre 19 hazai kulturális fesztivál szervezői között a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázat útján. A legnagyobb, évi 30 millió forintos apanázst az idén a közrádióban is sugárzott Kaposfest kamarazenei fesztiválnak ítélték meg. A Kaposfest fő szervezője Bolyki György, aki nemrég amiatt panaszkodott, hogy tőle lopták az Összetartozás dalának ötletét. Évi 20-20 millió forintban részesül többek között a VeszprémFest, a kapolcsi Művészetek Völgye, az Ördögkatlan és a mostanáig a miniszterelnök-rokon Vitézy Zsófia nevével fémjelzett Café Budapest őszi fesztivál, de ugyanennyit ítéltek meg a Gerendai Károly alapította Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. érdekeltségében lévő soproni Volt Fesztiválnak is. A Kálomista Gábor vezette NKA-kollégium Kálomista színházának, a Tháliának is megszavazott évi 12 millió forintot a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének megvalósításához (utóbbiról minősített többséggel döntöttek, a szavazásban az érintett nem vett részt). Az NKA meghívta a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szervezőjét is, de a társaság az idő rövidsége miatt nem pályázott.
Fesztiváltámogatások
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.