Olyan, mint a műtét, konzíliumot tartunk, megnézzük a röntgenfelvételeket, a beteg kórtörténetét, végül pedig döntünk a beavatkozásról – így vont párhuzamot az orvoslás és egy nagyváros vezetése között Róma nemrég megválasztott főpolgármestere, az 58 éves Ignazio Marino, aki a politikába néhány évvel ezelőtt orvosként ugrott fejest. Szerinte a sikeres sebész is ütközteti az érveket, majd tervet készít, és azt végrehajtja. Kérdés, hogy ez ilyen egyszerű lesz-e Róma esetében is. A kétkedők mindenesetre tamáskodnak, hogy a kormányt vezető balközép Demokrata Párt (DP) színeiben politizáló, kerékpárral közlekedő Marino képes-e megreformálni az örök város kaotikusnak mondott forgalmát és közlekedését, felújíttatni gazdag történelmi emlékeit, rendbe rakni pénzügyi gazdálkodását.
A szicíliai apától Genovában született Marino 13 évesen került Rómába, ahol tanúja lehetett az anni di piombónak (ólomévek) nevezett, az 1960-as évek végétől az 1980-as évek elejéig tartó, társadalmi-politikai válsággal és erőszakkal terhes időszaknak. A jobb- és a baloldali terrorcsoportok áldozatainak véres képei is szerepet játszhattak abban, hogy Marino Hippokratész hivatását válassza. Miután Rómában elvégezte az orvosi egyetemet, Cambridge-ben a transzplantációs központban tanult tovább, majd az USA-ba, arra a híres Pittsburghi Egyetemre került, ahol Thomas Starzl 1963-ban elvégezte az első májátültetést emberen. Szenvedélyessége és kitartása miatt kollégái ráakasztották a Sylvester Stallone fémjelezte filmekből ismert Rocky nevet.
Marino bekerült Starzl sebészcsapatába, amely 1992–1993-ban végrehajtotta az első olyan műtéteket, amelyek során páviánmájat helyeztek emberbe. Élete ekkor az USA és Olaszország közti ingázással telt, 1997-ben Palermóban létrehozta Szicília első transzplantációs intézetét, amelyet a Pittsburghi Egyetem és az olasz kormány közösen finanszírozott. Marino végezte hazájában az első átültetést HIV-betegen, és az első májtranszplantációt Szicíliában, ahol működésének köszönhetően a szervfelajánlás a nulláról 10 százalékra nőtt. Pittsburghből már professzorként 2002-ben Philadelphiába, a szintén neves Thomas Jefferson Intézetbe igazolt, ahol 2006-ig közel 200 átültetést végzett, és ezzel az ilyen műtéteinek száma elérte a 650-et. Tudományos munkásságát szakcikkek sora és három könyv is jelezte.
Barátja, Massimo D'Alema volt kormányfő rábeszélésére politikára adta a fejét, és 2006-ban a DP baloldali elődjének támogatásával függetlenként szenátorrá választották. Döntését talán az amerikai filmcsillag, a színészből politikussá – így Kalifornia kormányzójává – avanzsált Arnold Schwarzenegger példája is ihlette. Marino él-hal az osztrák–amerikai sztár filmjeiért; amikor például Philadelphiából elbúcsúztatták, orvoskollégáitól a Schwarzenegger szereplésével készült filmek gyűjteményét kapta. Nincs is olyan interjú, amelyben – tanácsadóinak ellenkezése dacára – ne idézné kedvence valamelyik híressé vált mondását.
Ám sem a Terminátor iránti rajongása, sem a szicíliai transzplantációs központ állítólagos pénzügyi visszaélése – számlák kétszeres elszámolása – körüli botrány nem akadályozta meg, hogy júniusban korrupcióellenes és környezetvédő kampánnyal a szavazatok 64 százalékával lenyomja a második fordulóban ellenfelét, a hivatalban lévő római polgármestert. A feleségétől egy lánnyal büszkélkedő, Ferenc pápánál is látogatást tett katolikus Marino több kérdésben liberális: támogatja az eutanáziát, az egyneműek Olaszországban tiltott hivatalos életközösségét, az állampolgárság megadását az illegális bevándorlók újszülötteinek. Bátorságát és tettrekészségét jelzi, hogy egyik első intézkedéseként hozzáfogott Ostiában, a rómaiak kedvelt strandján a fürdőhelyek szolgáltatásait kézben tartó, egymással rivalizáló bandák kiebrudalásához.