Másodszorra sem érkezett ajánlat a felszámolás alatt álló kapuvári húsüzemekre, várhatnak tovább a pénzükre a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. hitelezői. „A következő hetekben el kell dönteni, hogy tovább keresünk-e befektetőt, vagy felaprózva adjuk el a cégek vagyonát” – mondta a HVG-nek Jendrolovics Pál felszámolóbiztos. Az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. a két cég – amelyeknek összes tartozása meghaladja a nyolcmilliárd forintot – együttes értékesítéséből összesen kétmilliárd forintot remélt. A héten zárult pályázat során azonban csak az egyik céghez tartozó húsbolt berendezéseit vette meg a helyi önkormányzat, kevesebb mint egymillió forintért. A befektetői kedvet jelentősen csökkenti Csányi Sándor bejelentése, miszerint az OTP részvényei eladásából befolyó pénzt saját tulajdonú agrár-élelmiszeripari vállalkozásaiba fekteti, s Mohácson 11 milliárdból új vágóhidat épít. Riaszthatja a befektetőket az is, hogy az önkormányzatokon keresztül összesen hétmilliárd forint közvetett állami támogatásban részesített húsüzemek közül a tavalyi évet 1,8 milliárd forintos mínusszal záró Pápai Hús 1913 Kft. előbb kiemelt stratégiai vállalat címet kapott, majd néhány nap után csődeljárásba menekült.
Eladhatatlan Kapuvári