Havi 4268 forinttal, 86 342 forintra nő az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak, illetve hozzátartozóik életjáradékának alapösszege. A kormány múlt heti döntése szerint a növelés január 1-jéig visszamenőleg érvényes, a különbözetet legkésőbb augusztus végéig kell kifizetni. Ilyen járadék életvesztésért, faji, vallási vagy politikai okból külföldre deportálásért, szovjet kényszermunkára hurcolásért, illetve szabadságelvonásért járhat. A kárpótlást kizárja, ha valaki a magyar vagy külföldi államtól ugyanezért a sérelemért kártalanításban, jóvátételben részesült. Nem kaphat kárpótlást az sem, aki a kommunista államvédelmi szervek hivatásos állományú tagja, karhatalmista volt, vagy az 1956-os forradalom leverésében önként részt vett, illetve részvétele miatt kitüntették. Az utóbbiaknak, továbbá az 1945 és 1949 között a demokratikus állam felszámolásában közreműködőknek, a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, az MSZMP és a KISZ volt vezetőinek, az 1990. május 1-jéig titkosszolgálati tevékenységet folytatóknak, illetve állami vezetői tisztséget betöltőknek (összesen 142 embernek) augusztus 1-jétől megszűnt a havi 8–16 ezer forint közötti nyugdíjpótléka.
Emelkedő életjáradékok