Vallástalan városok: Túrkeve, Kisújszállás az élen

  • HVG

HVG, 2013. július 27.

Miután írásuk a HVG-ténytárban jelent meg, műfajánál fogva sem foglalkozhatott a tárgyalt jelenség okaival. Mint Kisújszálláson született, és az érettségivel bezárólag ott élt mai hatvanas, megjegyzem, hogy szülővárosomban a vallásellenes ráhatás lényegesen személyesebb és közvetlenebb volt, mint – budapesti születésű férjem és barátaink elbeszélései alapján – a fővárosi viszonyok között. Engem mint jó tanulót például az irodájába hívatva próbált meg lebeszélni a konfirmálásról az általános iskola akkori igazgatónője, felszólítva arra, hogy az osztálytársaimat is hasonló módon befolyásoljam. (A konfirmációra egyébként elmentünk.) Egyetemi felvételem előtt pedig jóindulatúan megkért az osztályfőnököm, hogy lépjek be a KISZ-be, különben esélyem sincs a bejutásra. Egy kisvárosban a vallásosság megélése sokkal inkább nyilvános vállalás volt, miközben Budapesten mód nyílt a keresztelők háznál tartására, vagy arra, hogy valamely neves, „ateista” tudós egy eldugott kis külvárosi katolikus plébánián esküdjön örök hűséget választottjának.

P. GONDA IRÉN

(BUDAPEST)

Hozzászólások