Változó bringadivat

  • HVG

HVG, 2013. július 13.

Érdemes lenne kicsit belekotorniuk a Tatabánya–Vértesszőlős–Tata kerékpárút építési anomáliájába. Az utóbbi tíz hónapban három átadási határidőt is kitűztek (2012. október 31., 2013. május 20., 2013. június 12.), de egyiket sem tartották be. Sőt hetek óta áll minden, viszont beemeltek egy jó drága, csicsás hidat. Az út egyébként nincs hét kilométeres, de három pihenőhelyet is beterveztek, köztük egy 23 állásos autós parkolót. A beruházás a cikkükben említett kilométerenkénti 30 millió forintos átlagos bekerülési költségnek több mint a duplája. Pedig az említett hídon kívül semmi különösebb közmű kiváltására nincs szükség. Állítólag az Által-ér partja nem bírja a terhelést. A helyi sajtóban azt írják, hogy a főút az erős emelkedők és a beláthatatlan kanyarok miatt alkalmatlan a biztonságos kerékpározásra. Azt mondják, hogy az út műszaki átalakítása sem oldható meg a szűk keresztmetszeti lehetőségek és a többszörös hídátívelések miatt. Ezzel szemben Tatabányától Vértesszőlősön keresztül Tatáig egyetlenegy emelkedő van, ami a vasút fölött ível át, továbbá egyetlenegy kanyar, de az sem veszélyes a kerékpárosok szempontjából. Az út nem is keskeny, a megye más útjai ennél szűkebbek és rosszabbak. Például a Dunaalmástól Süttő felé, Környétől Oroszlány felé vezető, ahol kamionos forgalom is van, ami itt viszont nincs.

NAGY ISTVÁN

(TATABÁNYA)

Hozzászólások