Tíz-tizenöt új generációs úszó atomerőművet terveznek átadni Oroszországban a következő években. A Lomonoszov akadémikusról elnevezett, 140 méter hosszú, 30 méter széles hajóra telepített két, KLT–40S típusú, hetven megawatt összteljesítményű első reaktor fő feladata, hogy energiával lássa el az Északi-tenger partjánál lévő kisvárosokat, illetve olaj- és gázlelőhelyeket. A fejlesztésben részt vevő vállalatok – köztük az atomipart felügyelő állami Roszatom – tervei szerint az első reaktor három év múlva már működhet.
A Lomonoszovhoz hasonló, 21 ezer tonnás – tengervíz-sótalanító berendezéssel is felszerelt – hajóknak nincs saját motorjuk, a part menti vizekre vontatják, és ott lehorgonyozva üzemeltetik őket. Az ilyen úszó erőműveket biztonságosabbnak tartják, mint a földrengések és szökőárak által fenyegetett tengerparti nukleáris létesítményeket – például a 2011-ben balesetet szenvedett fukusimait –, s állítólag azt is túlélnék, ha repülőgép csapódna beléjük. A fejlesztők szerint megfelelnek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség valamennyi előírásának, ám az orosz környezetvédők aggódnak, és arra emlékeztetnek, hogy a Szovjetunió, majd Oroszország által vízre bocsátott atommeghajtású járművek többször okoztak már fejfájást. A világ első, 1957-ben elkészült atomjégtörőjén, a Leninen két komolyabb baleset történt, és 2000-ben elsüllyedt az orosz flotta büszkesége, a Kurszk atom-tengeralattjáró.
Az USA-ban kisméretű, modulos atomreaktorok (SMR) üzembe állításával próbálkoznak. A nagyobb, több ezer megawatt teljesítményű – 10-20 milliárd dollárba kerülő – erőművek építésére csak tőkeerős vállalatok, illetve államok képesek, de az SMR-ek legfeljebb kétmilliárdba kerülnek. Ráadásul a modulos rendszer azt jelenti, ha a helyi lakosságnak vagy iparnak pluszenergiára van szüksége, újabb – 180-200 megawattos – egységek állíthatók üzembe. Az első SMR a Tennessee állambeli Clinch folyó mentén épülhet meg, ha a beruházók megszerzik az összes engedélyt.
A kisebb teljesítményű és rugalmas – a megújuló energiával működő nap- és szélerőművek mellett biztonsági tartalékként is működő – atomerőművek hosszabb távon javíthatnak az atomipar helyzetén. Tavaly – a nukleáris iparral foglalkozó legújabb, 2013-as éves jelentés szerint – újabb 7 százalékkal csökkent az atomerőművekben előállított elektromos áram mennyisége, s a 2346 terawattnyi energia a világ áramtermelésének már csak a 10 százaléka. A visszaesést Fukusima következményeinek tulajdonítják, s a szakértők rövid távon nem is várnak trendfordulót a nagy atomerőművek építésében.