Végképp levette a napirendről a kormány az agrárfinanszírozásra szánt, kisebbségi állami tulajdonú zöldbanknak az OTP – mint eredetileg tervezett többségi részvényes – által kidolgozott koncepcióját. Így az agrárbanknak szánt funkciókat – többek között az uniós pénzek és egyéb, kedvezményes kamatozású források – a kvázi államosítással egybekötött egységesítés alatt álló takarékszövetkezetekre is testálhatja a kormány. Addig is, amíg erről döntés születik, a Csányi Sándor vezette OTP a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával karöltve (HVG, 2013. augusztus 17.) hasonló feladatok ellátására kötött szerződést, amelytől a nagybank a kisebb agrárvállalkozások saját hálózatába terelését reméli.
Kétségessé teszi azonban a leendő zöldbank takarékszövetkezetekhez telepítését az utóbbiak állami irányítás alá vonásáról szóló törvény sorsa. A vidék bankjaira kötelezően ráerőltetett integrációs csúcsszervről és társintézményéről, az államosítandó Takarékbankról szóló törvényről ugyanis bebizonyosodhat, hogy alapjogokat sért. Legalábbis az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ezt állítva fordult az Alkotmánybírósághoz (AB) és Szabó Máté ombudsmanhoz. A hivatalából egy hónap múlva távozó Szabó elhárította magától a beadványt, mondván: jobban járnak az érintettek, ha közvetlenül az AB-hez mennek, mert ha a testület igazat ad nekik, akkor visszamenőlegesen (a szóban forgó jogszabály alapján befejezett és folyamatban lévő eseményekre is) érvénytelenítheti az ominózus törvényt. Ennek ellenére a szövetség tagbankjainak elnökei közül továbbiak fontolgatják a lemondásukat (eddig Lakatos Antal, a Kinizsi Bank és Takács László, a Hajdú Takarék elnöke távozott), növelve a személyes kapcsolatokra fokozottan építő vidéki ügyfélkör elbizonytalanodását. Közben egy másik takarékszövetkezeti tömörülés, a BudaCash által irányított Repiva úgy küzd a túlélésért, hogy tagjai közül három (a Takarék Szövetkezeti Hitelintézet, a Buda Takarék Szövetkezeti Hitelintézet és a Dél-Dunántúli Takarék Szövetkezeti Hitelintézet) még az említett törvény hatálybalépése előtt bankká alakulási kérelmet nyújtott be.