Residencial InTempo – mászóka
Diadalívet mintáz, a története mégsem diadalmenet a spanyol tengerpart decemberre elkészülő lakótornyának: a többször áttervezett, 47 emeletes épületből kifelejtették a huszadik emelet fölötti szakasz liftjeit. A Mediterráneum New Yorkjának nevezett, halászfaluból üdülőparadicsommá avanzsált Benidorm 200 méter magas felhőkarcolójának felső régiós lakásain így most baráti áron próbálnak túladni. A Pérez-Guerras Arquitectos & Ingenieros iroda a teherliftről is elfeledkezett, az első 23 emelet megépítése után pótolt lift később 13 munkással együtt leszakadt.
Valenciai Operaház – vízgyűjtő
Az óriásharcos sisakjára emlékeztető épület az esővel nem tudott megküzdeni: a valenciai születésű szobrász-sztárépítész, Santiago Calatrava 2005-ben átadott hófehér beton operaháza két évvel később olyan súlyosan beázott, hogy a termekben álló víz és sár miatt több bemutatót le kellett mondani. Az építész a városi hivatalok változtatásait hozta fel mentségére, mondván, ők vetették el többek között a „legkedvesebb gyermeke” köré tervezett vízelvezető rendszert.
Walt Disney Concert Hall – égéstermék
Felforrósodott lakások tulajdonosai, a hatvan fokra melegedett utca gyalogosai és elvakított autóvezetők elégedetlenkedése késztette a torontói Frank Gehry sztárépítészt, hogy újragondolja 2003-ban elkészült Los Angeles-i koncertközpontjának koncepcióját. A Walt Disney-özvegy adományából épült fémóriás eredeti kőburkolata helyett takarékosságból választottak ívelt acélköpenyt, amelyet részben tükörszerűen fénylőre políroztak. A napsugarakat lencseként fókuszáló felületet a panaszok miatt utólag homokfúvással mattították. Megoldatlan maradt a négy éve átadott Las Vegas-i Vdara Hotel & Spa üdülőkomplexum problémája, ahol a napozók haját és nejlontáskáit is több ízben meggyújtották már a medencét félkör alakban közrefogó üvegépület által összegyűjtött napsugarak.
Millennium Bridge – ingóság
Noha az egyik Harry Potter-moziban megsemmisül a 2000-ben átadott Sir Norman Foster jegyezte londoni függőhíd, a valóságban sikerült kijavítani a fatális tervezési hibát. A Temze fölött átívelő gyalogátkelőt – amely elsőként követte az 1894-es Tower Bridge átadását – a 90 ezres látogatottságú nyitónap után lezárták az oldalirányú kilengések és a rezonancia miatt. A két évvel később újra átadott, lengésgátlóval stabilizált építmény Imbolygó híd néven vonult be a köztudatba.
CNA Center – hullócsillag
A lemenő nap mintájára izzó vörösre festett chicagói toronyház egy lezuhanó ablaktáblájával vált hírhedtté 1999-ben. A Graham, Anderson, Probst & White iroda 1972-ben elkészült, 44 emeletes épületének tervezésekor nem számoltak a hőtágulással, amely a lehulló épületrésszel halálos balesetet okozott. Az épület valamennyi ablakának lecserélése – ami I. M. Pei 1976-os bostoni toronyházával is megesett – a város többi ingatlantulajdonosát is komoly ellenőrzésekre és cserékre késztette, a ház ablakait a mai napig havonta ellenőrzik.