Fenntartható fejlődés – egyelőre inkább szavakban

  • HVG

„Nem teszünk eleget korunk legfontosabb kihívásának kezeléséért, azért, hogy úgy számoljuk fel a mély nyomort, és úgy csökkentsük a gazdagok és szegények közti különbséget, hogy közben nem okozunk helyrehozhatatlan kárt az életünk alapját jelentő környezetnek” – indokolta Vuk Jeremics, az ENSZ közgyűlésének soros elnöke, hogy a világszervezet új intézményt hozott létre a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tevékenység koordinálására. Az 1992-ben létrehozott Fenntartható Fejlődés Bizottságát felváltó új testület, a Magas Szintű Politikai Fórum évente miniszteri, négyévente pedig államfői tanácskozást tart, fő feladata a kormányzati és civil szervezetek környezetvédelmi kezdeményezéseinek összehangolása.

Az államok többsége a hangzatos szavakon túl valóban nem tesz eleget a Föld kilátásainak javításáért. A svéd TCO szakszervezeti szövetség ENSZ-felkérésre készült, az idén közzétett tanulmánya szerint a vizsgált 134 állam közül csupán 40 – főként európai – ország került közelebb a fenntarthatósághoz, míg a gyorsan növekvő ázsiai országok a környezetvédelmi erőfeszítések ellenére is növelik a káros anyagok kibocsátását. Kína az első, 1972-es stockholmi Föld-csúcstalálkozó óta eltelt két évtizedben emberek millióit emelte ki a mélyszegénységből, és bár 77 százalékkal növelte az energiafelhasználás hatékonyságát, a gazdasága a tízszeresére nőtt, s így az ország jelenleg hatszor annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint az 1970-es évek elején. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Kínában felhasznált energiának a korábbi 40 helyett csak a 14 százaléka származik megújuló forrásokból, jóllehet Peking dollármilliárdokat ölt a nap- és szélerőművek fejlesztésébe. India még rosszabbul teljesített: az energiahatékonyság két évtized alatt mindössze 3 százalékot javult, míg a kibocsátás 500 százalékkal ugrott meg.

A legfejlettebb gazdaság, az USA sem büszkélkedhet. Bár 27 százalékkal javult a hatékonyság, a gazdasági növekedés ennél is gyorsabb volt, ami a szén-dioxid-kibocsátás összmennyiségének 22 százalékos növekedését eredményezte. A legjobban az európai államok szerepeltek, részben azért, mert az 1990-es évek elején a közép- és kelet-európai térségben végbement rendszerváltást az ipari termelést is visszavető gazdasági összeomlás kísérte. A régió legtöbb országában már újra növekedésnek indult a GDP, ám az új ipari létesítmények – csakúgy, mint a nyugat-európaiak – az átlagosnál hatékonyabban használják fel az energiát.

Hosszabb távon – különösen az energiaárak várható emelkedése miatt – azok maradnak versenyképesek, amelyek nem pazarolják el a forrásaikat. Így a tudósok arra számítanak, hogy India lemarad a versenyben.

Hozzászólások