Újjáéledőben van az 1995-ben véget ért boszniai polgárháborúban fizikai és szellemi értelemben is romba döntött Szarajevó. Az óváros központjában, a XV. században épült Bascarsija bazárjaiban újra minden kapható, a főként szaúdi és iráni pénzből helyreállított mecsetek mindennap megtelnek imádkozókkal, és a főutcák mentén nem merednek már az ég felé ablaktalan és kiégett házroncsok.
Megnyíltak a régi múzeumok is – köztük az első világháború kirobbanásához vezető, Ferenc Ferdinánd trónörökös életét kioltó 1914-es merényletnek emléket állító kiállítás –, és a paletta újabbakkal is bővült. Ezek közül az Alagút-múzeum a legérdekesebb: az északi városrészbe ellátogatók megnézhetik, miképpen próbálták egy szűk alagúton keresztül ellátni a modern kori történelem leghosszabb – három évig és tíz hónapig tartó – ostromában vergődő boszniai főváros lakóit, illetve a Szarajevót védő katonákat.
Az újjáépítés ellenére még számtalan emléke van az öldöklésnek. A stadionok és a parkok egy részében ott vannak a háború idején létesített kényszertemetők, s a főutak mögötti utcákban egész háztömbök állnak még romban. Eltűntek viszont a szándékosan meghagyott – s a belvárosban vörös olajfestékkel kiöntött – aknabecsapódási nyomok, amelyek naponta emlékeztettek arra, hogy a 400 ezres várost körülölelő hegyekből szerb tüzérek folyamatosan lőtték a gyűrűben lévő várost.
A lelkekben még lassabban halad a háború nyomainak az eltüntetése. A kultúrák és egykori birodalmak határán lévő, hatszáz éves Szarajevóban négy közösség és vallás – a muszlim, az ortodox, a katolikus és a zsidó – élt békében egymás mellett. Ám mára a helyzet gyökeresen megváltozott. A szerbek a szerb ellenőrzés alatt lévő területekre menekültek, a zsidó közösség tagjainak többsége külföldre költözött, s a horvátok száma is megcsappant. Helyükre főleg olyan muszlimok érkeztek, akiknek a szerb és horvát kézre került falvakból kellett menekülniük, és így magukkal hozták a más etnikumhoz tartozók iránt érzett új gyűlöletet.
Az etnikai arányok megváltozása miatt az egykor Európa Jeruzsálemének hívott Szarajevó ma leginkább olyan muszlim város, ahol ugyan működnek az ortodox templomok és a zsinagógák, ám hívő alig akad, s az egyre nagyobb számban érkező turistáknak köszönhetően a régi, már múzeumként használt zsinagógában sokkal többen fordulnak meg, mint a működő zsidó imahelyeken. A muszlim vallás erősödése a külsőségekben is látszik. A háború előtt a boszniaiak nem voltak igazán vallásosak, ám mostanság egyre több nő hord az utcán fejfedőt, és szaporodnak az alkoholt nem árusító – egyébként viszont utolérhetetlenül finom balkáni étkeket kínáló – éttermek.
A régi szarajevóiak azonban nem adták fel a harcot, s minden erővel igyekeznek legalább részben helyreállítani a multikulturalizmust. Egyebek mellett a menekültek visszahívásával, fesztiválokkal és konferenciákkal próbálják újjáépíteni az etnikai csoportok között felégetett hidakat. Reményt adhat, hogy az egykorvolt egységnek – és a Szarajevót a második világháború végén felszabadító jugoszláv partizánoknak – emléket állító belvárosi örökláng ma is ég, s a városvezetőknek eszükbe sem jut az ostrom idején is világító láng eloltása.
Az erőfeszítéseket sokan elismerik. Szarajevó volt az egyetlen olyan EU-n kívüli város, amelyet 2014-re európai kulturális fővárosnak jelöltek, s az útikönyvkiadók, például a Lonely Planet is a legérdekesebb európai úti célok között említik.
