HVG, 2013. augusztus 10.
Örömmel láttam, hogy cikkük a biológiai sokféleség eltűnésének problémájával foglalkozik. Fontos megérteni, hogy a természet- és a környezetvédelem nem csupán néhány álomvilágban élő, zöld idealista vesszőparipája, hanem túlélésünk záloga, amiért mindegyikünk felelősséggel tartozik. A természeti rendszerek nagyon jól megvannak az emberi társadalom nélkül, visszafelé azonban ez nem igaz. Akár több évszázados visszafejlődés is bekövetkezhet, amennyiben természeti környezetünket – beleértve a biológiai sokféleséget – kizsákmányolandó prédának, és nem védendő erőforrásnak tekintjük. Ezt sokan távoli problémaként élik meg – pedig ki ne hallott volna a brazil esőerdőkről, az óceáni szemétszigetekről, a hatalmas méreteket öltő illegális elefántcsont-kereskedelemről vagy az emelkedő tengerszint miatt eltűnő szigetországokról –, és sokan nem is gondolják, hogy mennyi tennivaló akad Magyarországon is. Tarthatatlan és meglehetősen idejétmúlt az a – hazai döntéshozói körökben uralkodó – szemlélet, hogy a természet- és környezetvédelem a „gazdag országok hobbija”. Ez az álláspont hosszú távon igen drága lesz az adófizetők számára. Cikkük kapcsán a lepkéknél maradva: miközben Bécsben vad oázisokat hoznak létre a gazdasági szempontból is nélkülözhetetlen beporzó rovarok segítése érdekében, addig Budapesten éppen az egyik legszebb és természetvédelmi szempontból az egyik legértékesebb, a Natura 2000 hálózatba tartozó gyepterületet készülnek tönkretenni egy – enyhén szólva is erősen megkérdőjelezhető létjogosultságú – presztízsberuházás okán. A Normafánál tervezett, közpénzekből finanszírozandó, hóágyúkkal rendelkező síközpont, nyári bobpálya és parkoló ugyanis – amennyiben a jelenlegi tervek alapján készül el – vélhetően nem lesz éppen pozitív hatással a terület természetvédelmi értékeire. Köztük a magyar Vörös Könyvben is szereplő csíkos boglárkára (Polyommatus damon), amely Magyarországon ma már csak a Normafa lejtőin él.
PROMMER MÁTYÁS
(BUDAPEST)
