Dübörgő Európa

  • HVG

Több mint két éve nem nőtt olyan gyorsan az eurózóna államaiban működő termelővállalatok rendelésállománya, mint augusztusban, s emiatt egyre több cég csak késéssel tudja kielégíteni a megrendelők igényeit – derül ki a Markit nemzetközi piackutató intézet felméréséből. A 17 államot magába foglaló zóna országai közül csupán Franciaországban várat még magára a rendelésállomány megugrása. „Bár a javulás egyelőre szerény mértékű, a növekedés minden bizonnyal szeptemberben is folytatódik” – hangsúlyozták a Markit elemzői, akik egyben azt is közölték, hogy a fellendülés egyelőre nem tükröződik a foglalkoztatási adatok javulásában. Ennek az áll a hátterében, hogy a növekvő olajárak miatt egyébként is szűkülő nyereséggel termelő cégek egyelőre nem akarják rontani versenyképességüket az alkalmazotti létszám növelésével. Míg az eurózónában a rendelésállomány ugrott meg, Nagy-Britanniában 19 éve nem nőtt olyan gyorsan az ipari termelés, mint augusztusban.

Hozzászólások