HVG, 2013. augusztus 24.
Engedjék meg, hogy Keresztes Sándor halála kapcsán írt „méltatásukhoz” néhány megjegyzést tegyek. Az írásban egyebek közt az olvasható, hogy „Keresztes, aki 1944-ben a keresztény ellenállási mozgalomban való részvétele miatt rövid időre börtönbe került”. Keresztes Sándor valójában hamis igazolványokkal, másokkal együtt, üldözötteket mentett, ezért került hét társával Szálasi börtönébe, majd a nyilas Számonkérő Szék elé. Megalapozatlan az a sejtetés, amely arra vonatkozik, mi játszhatott közre abban, hogy nem kapott miniszterséget az Antall kormányban. Ennek a magyarázata egyszerű: a fia miniszter volt. Mindezek azonban nem késztettek volna arra, hogy írásommal megkeressem önöket. A cikk olyan időpontban jelent meg, amikor Keresztes Sándor még nem volt eltemetve. Függetlenül a cikk állításának valóságtartalmától, magát az írást súlyosan kegyeletsértőnek kell minősítenem. Lehet, hogy Keresztes Sándort nyolc gyermekével zsarolva beszervezhették, ugyanakkor, mivel senkinek sem ártott, alkalmatlannak is minősítették az ügynöki tevékenységre. A nemrég elhunyt miniszterelnök Horn Gyula esetében mindenki tiszteletben tartotta a kegyeleti jogokat, ugyanez elvárható lett volna egy magára valamit adni kívánó laptól jelen esetben is.
LUKÁCS TAMÁS
AZ ORSZÁGGYŰLÉS EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI, CIVIL- ÉS VALLÁSÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE (BUDAPEST)
(Lapunk a Horn Gyula halála után közölt cikkében – HVG, 2013. június 29. – is emlékeztetett arra, hogy a hivatalban lévő kormányfőt 1997-ben lemondásra szólították fel az ügynöktörvény végrehajtásával megbízott átvilágító bírák. – A szerk.)
Lapjuk is megemlékezett egy rövid írással édesapám, Keresztes Sándor augusztusban bekövetkezett haláláról. Ebben ezek a mondatok is olvashatók: „1957-ben internálták. 1963-tól a Szent István Társulatnál dolgozott. Ebben az időszakban – mint az az 1998-as átvilágításakor kiderült – Magyar Károly fedőnéven ügynöki jelentéseket írt a Belügyminisztériumnak.” Ha valaki ezeket a sorokat olvassa, azt hiheti, valamiféle „besúgói” tevékenységet végzett Keresztes Sándor. Az ugyan valóban megtörtént, hogy édesapánk aláírt ügynöki beszervezési nyilatkozatot, de egyes személyekről szóló jelentést nem tett. Annak ellenére, hogy számtalan olyan személlyel állt kapcsolatban, akik minden bizonnyal a titkosszolgálat célkeresztjében álltak. Beszervezési dossziéjában mindössze két olyan úgynevezett „jelentés” található, amelyekben ismerőseit sorolja fel, minden személyes jellegű közlés nélkül. E jelentések fénymásolatát bárki elolvashatja a Wikipédia vonatkozó szócikkének hiperlinkje alapján.
A második „beszervezése” alkalmával sem tett személyekről szóló jelentést, hanem csak az átszervezés alatt álló Szent István Társulattal és a katolikus egyházzal, illetve az állami egyházpolitikával kapcsolatos nézeteit ismertette. Nem véletlenül írta a tartótisztje (belső használatra!), amikor édesapánkat „kizárták a hálózatból”: „...konkrétan csak a Társulat vonatkozásában volt hajlandó együttműködni. Itt is ragaszkodott azonban saját koncepciójához. Ez politikailag ellenkezett az állami elképzelésekkel. [... ] Teljesen vad, ferde nézeteket kezdett hangoztatni az új egyházpolitika kialakításával kapcsolatban... (az általa) adott információk alapján ügyet nem kezdeményeztünk, operatív intézkedéseket nem hajtottunk végre. Munkadossziéjában elhelyezett jelentések operatív értékkel nem bírnak.”
KERESZTES ANDRÁS
(BUDAPEST)