HVG, 2013. augusztus 17.
Mai világunkban a hiteles információ a kulcsa mindennek. El kell ismernünk, néha bizony nehéz felismerni a téves vagy akár szándékoltan hamiskás információt. A Boldogkői professzorral készült interjú, mely az orvostudomány, illetve az úgynevezett alternatív gyógymódok viszonyát vizsgálta, tehát igen kritikus területet érint. A hivatalos szervek a maguk elefántcsonttornyába zárkóznak, miközben kint széles körben gyűlnek össze korunk „alternatív” mutatványosai és szemfényvesztői. Való igaz, hogy a klasszikus orvostörténet számos olyan esetet ismer, amikor előbb észlelték valamilyen eljárás kedvező hatását, mintsem lehetett volna tudni, hogy miért is hatékony az adott eljárás, de az is igaz, hogy napjainkban a különféle sejtések igen gyorsan kontrollálhatók. A magyar egészségügyi rendszer persze számos súlyos működési anomáliában szenved, ezek egy részét mint ellátási hiányt a betegek a saját bőrükön is megérzik. Nyitottabbakká válnak tehát minden gyógyulást ígérő módszerre. A piac törvényei pedig egyszerűek, ha van kereslet, megjelenik a kínálat is. Ma Magyarországon teljesen természetes, hogy valaki a Facebookon hozzátartozója számára B17-vitamint keres. Az interneten végzett felületes kutatás szerint a készítmény rákellenes hatású, miközben a klasszikus tudomány már régen bebizonyította, hogy a B17-vitamin mérgező és veszélyes, forgalmazása tilalmas és büntetendő. Csak éppen nem jut el addig a klasszikus tudomány és az őt képviselő ellátórendszer, hogy lehetetlenné tegye például e szer forgalmazását.
POLLER IMRE
(BUDAPEST)