Erna Solberg: szívós norvég kormányfőjelölt

  • HVG

Versenyző típus, két gyereke, a 16 éves Ingrid és a 14 éves Erik ellen is keményen harcolt kisebb korukban a társasjátékokban – mesélik ismerősei Erna Solbergről, Norvégia leendő miniszterelnökéről, aki kevés szabadidejében a Candy Crush Saga nevű számítógépes játékkal kapcsolódik ki. Az 52 éves konzervatív politikus másik fő jellemzője a szívósság. Míg az általa legyőzött munkáspárti kormányfő, Jens Stoltenberg a karizmájának köszönhette korábbi diadalait, Solberg inkább a „lassú víz partot mos” elvet vallja. Kollégái szerint szinte végtelen a munkabírása, és azzal képes győzelmet aratni, hogy kitartóan figyel a részletekre.

A vállalatvezető apától és hivatalnok anyától örökölt kitartás akkor erősödhetett meg benne, amikor gyerekkorában meg kellett küzdenie az iskolában. Bár népszerű volt osztálytársai körében, sorra kapta a rossz jegyeket, leginkább azért, mert tanárai szerint túl sokat beszélgetett az órák alatt, és nagyon csúnya volt a kézírása. Csak 16 éves korában jöttek rá, hogy nem véletlenül írt rondán, hiszen diszlexiás.

Az Oslo után a második legnépesebb norvégiai városban, Bergenben felnőtt politikus egész pályafutása során kitartott az utóbbi két évtizedben kevés sikert elért konzervatív párt mellett. Már a Bergeni Egyetemen – ahol szociológiából és politikatudományból szerzett diplomát – ő vezette a helyi konzervatív diákszervezetet, s 28 évesen a jobbközép tömörülés jelöltjeként beválasztották a parlamentbe. Azóta még ötször szerzett mandátumot, s közben gyorsan haladt előre a párton belül is. Két évig, 2002–2004 között alelnök volt, majd 2004-ben megválasztották a konzervatívok vezetőjévé.

Akkoriban nyerte el első, előbb elutasított, majd később nyíltabban vállalt gúnynevét. Az ezredforduló utáni években pártja tagja volt a Kjell Magne Bondevik vezette koalíciós kormánynak, és Solberg töltötte be az önkormányzatokkal, illetve a regionális fejlesztési programokkal foglalkozó tárcavezetői posztot. Minisztersége idején megszigorították a menekültek befogadását, és ezért a sajtó Vas Ernának nevezte el a túl keménynek tartott politikust. Solberg állítólagos bevándorlóellenessége annak ellenére is megmaradt a skandináv ország emlékezetében, hogy a 2005-ben kormányra került, most leszavazott baloldali koalíció idején jóval kevesebb külföldit engedtek letelepedni Norvégiában, mint Solberg miniszterségekor.

Amikor a vezetése alatt lévő konzervatívok magukra találtak és lassan megerősödtek, a vasat jelentő „jernből” a politikus „stjernné”, azaz Csillag Ernává vált. Egyik nyilatkozatában elismerte, maga is meg akart változni. „Azt hittük, az emberek úgy érzik, odafigyelünk rájuk. Később kiderült, a választók elismerték, hogy jól kezeljük a gazdaságot, viszont azt gondolták, nem nagyon érdekelnek bennünket a hétköznapi élet gondjai” – jelentette ki a győzelmet hozó idén szeptember 9-ei választások előtt.

A változás jegyében a konzervatívok kampányának fő témája a mindennapok élhetőbbé tétele volt: egyebek mellett a kórházi várólisták lerövidítése, az öröklési adó eltörlése, a fjordokkal tűzdelt ország úthálózatának fejlesztése, illetve a szinte aranyárban árult alkohol forgalmazásának átszervezése. Solberg a modernizált és emberközelibbé tett program megalkotása mellett a pártot is átalakította, olyanokkal vette magát körül, akik közelebb tudták vinni a tömörülést az átlagválasztókhoz.

A tudatos ön- és pártátfazonírozás részletes történetét 2011-ben Solberg az Emberek, és nem a milliárdok című könyvében is megírta. Az oslói elemzők szerint a választók szemében leginkább egy átlagos, némi túlsúllyal küszködő norvég anyát megtestesítő politikus asszonynak – aki győzelmét követően könnyekkel a szemében köszönte meg a támogatást nála három évvel fiatalabb férjének és gyerekeinek – jó esélye van arra, hogy az ország második női miniszterelnökeként legalább annyira sikeres legyen, mint az első, a kisebb-nagyobb megszakításokkal tíz évig kormányfő Gro Harlem Brundtland volt.

Hozzászólások