A tőzsdék világszerte árfolyam-emelkedéssel, a dollár viszont gyengüléssel fogadta azt a hírt, hogy Lawrence Summers, Barack Obama amerikai elnök volt gazdasági főtanácsadója mégsem akar az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed elnöke lenni. A közgazdászprofesszor ugyanis piaci várakozások szerint gyorsabban szigorította volna a gazdasági növekedés élénkítése érdekében rendkívül laza monetáris politikát, amelynek részeként a Fed havonta 85 milliárd dollár értékben vesz a bankoktól államkötvényt, illetve jelzáloghitelek fedezetével kibocsátott értékpapírokat. Summerst briliáns elmének tartják – mindkét nagybátyja közgazdasági Nobel-díjas –, ám Bill Clinton elnöksége idején pénzügyminiszter-helyettesként, majd a tárca vezetőjeként meghatározó szerepet játszott a pénzpiaci játékszabályok lazításában, amit felelőssé tettek az öt éve a Lehman Brothers brókerház összeomlásával kirobbant válságért. Az sem tett jót a renoméjának, hogy 2006-ban a Harvard Egyetem éléről részben a természettudományi oktatói pályán lévő kevés nővel kapcsolatos, szexistának minősített véleménye miatt kellett távoznia. Mostani visszalépését azzal indokolta, hogy a szenátusi megerősítése körül várható vita kárt okozna Obama gazdaságpolitikájának és az idén százéves Fed intézményének. A január 31-én két négyéves mandátum után távozó Ben Bernanke jegybankelnök legesélyesebb utódjelöltjévé így Janet Yellen, a Fed alelnöke lépett elő, aki az első nő lehet a poszton.
Fed-elnöki körhinta