Royal Ascot – kalapparádé
Ajándék pónival lepte meg Anglia királya, V. György négyéves lányunokáját 1930-ban, megalapozva a 61 éve a trónon lévő Erzsébet királynő elkötelezettségét a lósport iránt. Az uralkodó 19 éves kora óta egyetlen ascoti versenyt sem hagyott ki. A 300 éves története során az angol társasági élet első számú parádéjává vált, 1,3 milliárd forintnyi összdíjazású, ötnapos verseny a királynői hintó érkezésével kezdődik. Az extrém kalapkompozícióival hagyományt teremtő, saját lovakat is indító Erzsébet fejfedőjének színére is lehet fogadni. A windsori kastély közelében fekvő mezőt még Anna királynő szemelte ki versenypályának 1711-ben, és abban az évben megrendezték az első, hét lovas részvételével zajló futamot.
Melbourne Cup – rózsakiállítás
Aranyórát kapott az első melbourne-i kupa győztese, aki 16 társát megelőzve futott be 1861. november 7-én. A flemingtoni pályán megtett 3200 méter ma nemzeti szenzáció: a közel kétkilós, 18 karátos arany trófeával díjazott futam napja, november első keddje 1873 óta munkaszüneti nap. Az 1962 óta előkelő divatszekcióval kiegészülő versenyre a hőskorban ajándékba adott női kísérőjegyekkel csalogatták a lovasklub férfi tagjait, a 2003-as rekordévben 123 ezren látogatták. A mutatványt díszítő, több száz fajtából válogatott 12 ezer rózsáért egy tucat kertész felel, a Melbourne Cup hivatalos virága a sárga rózsa.
Belmont Stakes – koronagyémánt
Hófehér szegfűpalástban pompázik a hagyományok szerint a nyertes telivér a New York melletti Elmontban. A hétszáz kolumbiai importvirágból szőtt húszkilós szőnyeget a két perc körüli, 2400 méteres vágta leggyorsabbja kapja. Az Egyesült Államok hármas erőpróbájának júniusi „végrohamát” az első, 1866-os futamot támogató és többször megnyerő politikus-bankár, August Belmont után nevezték el. A menetirányt az óramutató járását követő angol rendszerről 1921-ben fordították meg. A szerencsejátékok betiltása miatt a versenyt az 1910-es években kétszer törölték, ma a többnyire pár ezer forintnyi jegyárért bárki számára elérhető.
Prix de L'Arc de Triomphe – emlékfutam
Császári vitorlásán ereszkedett le a Szajnán III. Napóleon és felesége a longchamp-i pálya első lóversenyére, 1857. április 27-én. A francia fővároshoz közeli, a boulogne-i erdőben található pályát – amelyet a nyitás után még évtizedekig gőzhajókon közelítettek meg a párizsiak – az 1860-as években Édouard Manet, később a zsokékat, lovakat előszeretettel ábrázoló Edgar Degas is megfestette. Az 1920 óta, az első világháborúban harcoló francia katonák emlékére megrendezett, 2008 óta katari szponzorpénzekkel támogatott leghíresebb versenyük, a Qatar Paris Prix de L'Arc de Triomphe 2400 méteres futamain a világ legjobb, háromévesnél idősebb telivérei indulnak. Az idén közel másfél milliárd forintnyi összdíjazású versenyre 60 ezer nézőt várnak október első hétvégéjén.
Dubai World Cup – luxuskanyar
Teveverseny látta vendégül az Egyesült Arab Emírségek első lóversenyét 1981 októberében, ma a versenypályára épült ötcsillagos szálloda több száz szobateraszáról és a 60 ezer ülőhelyes lelátóról nézheti a tehetős közönség a világ legnagyvonalúbban, összesen hatmilliárd forint értékben díjazott futamait. A három éve átadott, múzeummal, golfpályával, valamint Ázsia és a Közel-Kelet legnagyobb mozivásznával büszkélkedő új szórakoztatókomplexum legfontosabb versengése az 1996-ban alapított, márciusi Dubai World Cup.