A legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase összesen 920 millió dollár büntetést fizet, ebből 220 milliót a brit pénzügyi felügyeletnek, a többit pedig három amerikai szabályozó hatóságnak. A bírság oka, hogy a bankház egyik londoni értékpapír-piaci kereskedője, Bruno Iksil – aki a vizsgálattal való együttműködés fejében mentességet kapott – 2012 tavaszán kockázatos származékos ügyletekkel 6,2 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel. A hasonló alkuktól eltérően a JPMorgan elismerte, hogy hibázott, ám Jamie Dimon elnök-vezérigazgató (képünkön) – aki az ügyet annak idején lekicsinylően viharnak minősítette egy teáscsészében – hangsúlyozta, a pénzintézet vezetőinek nem állt szándékában senkit félrevezetni a „londoni bálnának” elnevezett brókere tranzakcióival kapcsolatban. A veszteségek elkendőzésének vádjával büntetőeljárás indult Iksil két társa ellen. A bankház egy másik múlt heti megállapodásban 80 millió dolláros büntetést fizet, mert az általa kibocsátott hitelkártyák tulajdonosainak a szolgáltatás tényleges nyújtása nélkül személyiséglopás elleni biztosítást számított fel, amiért már 309 millió dollárt térített vissza az érintetteknek. A tavaly 21,3 milliárd dolláros adózott eredményt elérő JPMorgan az utóbbi két évben 5-5 milliárd dollárt költött a perekkel kapcsolatos jogi költségekre.
JPMorgan-büntetés