Minden kegy elkelt

  • HVG

HVG, 2013. augusztus 31.

Örömteli, hogy újra foglalkoztak a hazai geotermikus ipar aktualitásaival, ezúttal az áramtermelésre alkalmas koncessziós területek kiosztásának körülményeit górcső alá véve. Miközben a szektor szurkol az áramtermelés kísérletének, tény, hogy a 35 milliárd forintos projektösszegből legalább 35 darab, 4-5 MW-os, megújulós távhőellátó egység épülhetne meg reálisan országszerte. Érdekes, hogy a helyi viszonyokat legjobban ismerő magyar geotermikus kutatási műhelyek bevonása helyett a szakmai hátteret az izlandi Manvit biztosítja egy olyan projektben, ahol a magyar önrész mértéke többszörösen meghaladja azt az összeget, amelyet az NFÜ az elmúlt két-három évben geotermikus projektek támogatására adott. Ennek fényében valóban figyelemre méltó, hogy a hazai geotermikus szektor számára ismeretlen múltú EU-Fire Kft. az EU 12 milliárd forintnyi támogatása mellett az MFB és az EBRD hitelezési ígéretével is rendelkezhet, miközben más, jelentős szakmai referenciát felmutatni képes cégek projektjei még kormányzati bankgaranciát sem remélhetnek. Az EU-Fire Kft. szakmai referenciáit illetően azonban pontosítás szükséges.

A cikkükben említett csongrádi és makói termálprojektek koncepciójának kialakítását, tervezését, és döntő részének kivitelezését a Brunnen Hőtechnika Kft. és a Greenmen Energia Kft. végezte. Az EU-Fire Kft. a makói projektben szakmai tevékenységet nem végzett, a csongrádi projektben pedig csupán mint műszaki ellenőr vett részt. A cégnek e projektekben minimális pénzügyi érdekeltsége van, tehát a két projekt semmilyen módon nem határozhatja meg az EU-Fire Kft. szakmai múltját, referenciáját. Pontosításra szorul az is, amit a makói termálprojekt kapcsán a projektbe uniós támogatással megerősített befektetőként beszálló Morando Kockázati Tőkealap képviselője állít, nevezetesen hogy a kútfúrás sikertelensége miatt késik két éve az átadás. A valóságban a projekt ellehetetlenülését éppen a Gansperger Gyula volt ÁPV-vezér nevével fémjelzett pénzügyi befektető irreális megtérülési elvárása és a szakmai befektető projektcégből történő kiszorítása okozza. Emiatt nem tud a pénzügyi befektető sikerrel elszámolni, és ezért nem juthat hozzá az állami támogatáshoz.

KÓBOR BALÁZS IGAZGATÓ, DÉL-ALFÖLDI TERMÁLENERGETIKAI KLASZTER

(SZEGED)

Hozzászólások