Amikor az andalúziai Sierra Nevada szerpentinjén leereszkedve a turisták arra figyeltek föl, hogy kigyulladt a fékhibát jelző piros fény a bérelt kocsi műszerfalán, elcsépelt krimijelenetek jelentek meg lelki szemeik előtt. Végül nem esett bajuk, a fék nem mondta fel a szolgálatot, viszont ők autókölcsönzési tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. A gondtalan nyaralásban elmerülve és a nem is csekély költségek leperkálása után abban reménykedtek, hogy a spanyol kölcsönzőcég embere gyorsan megjelenik egy csereautóval, és elviszi a hibásat, de erről szó sem volt. Mint kiderült, két rossz közül választhattak. Vagy autómentővel elvitetik a kocsit, ami több száz eurójukba kerül, vagy – olcsóbban, de egy kevés kockázatot vállalva – ők maguk autóznak pár száz kilométert az irodáin is spóroló kölcsönző legközelebbi kirendeltségéig. Kiderült tehát, hogy ha a kölcsönzési díj kedvezőbbnek tűnik, annak egyik oka az, hogy a műszaki hibával, netán balesettel összefüggő segítség nem foglaltatik benne az árban. Igaz, a turisták többségének nincs is szüksége ilyen szolgáltatásra. Végső soron ahhoz hasonlít ez, mint amikor valaki nem köt biztosítást valószínűtlen károkra, hanem inkább vállalja a kockázatot – magyarázza Simon András, a Weco-Travel ügyvezetője.
Megint virágkorát éli az autókölcsönzés – teszi hozzá az idegenforgalmi szakértő, és sorolja is az okokat. A fapados repülés terjedésével egyre gyakoribb, hogy az utazó olyan helyen landol, ahonnan bérelt autóval tud a legkedvezőbben továbbmenni. A gyakorlottabbá, tapasztaltabbá váló, a társasutazástól elforduló turisták körében egyre népszerűbbek az irodák által szervezett, mégis individuális, „repülj és vezess” típusú körutak. Számít az is, hogy az autók uniformizálódása és – legalábbis a fejlett országokban – az úthálózat kiépítettsége miatt egyre kevesebben tartják kellemetlennek vagy bizonytalannak, ha önmaguk sofőrjei idegenben.
Érdemes azonban fölkészülni arra, hogy melyik cégtől milyen áron milyen szolgáltatás várható. Aki kitartóan keres az interneten, a neves cégek akciós ajánlatai között is találhat a „helyi Pedro” áraihoz képest versenyképes ajánlatot, de főidényben ehhez azért nagy szerencse kell. A kisebb helyi cégek részben azért tudnak olcsóbbak lenni, mert valóban kisebbek a költségeik, például azokat a kocsikat veszik meg, amelyektől a jobb nevű cégek – általában az első 30 ezer kilométer után – már megszabadultak. Nyilván kisebbek a marketingköltségeik is. Az árkülönbség viszont azt is tükrözheti, hogy – mint a bevezető példa mutatta – kevesebb szolgáltatást vállalnak, és ott spórolnak, ahol tudnak. Ha például főidényben kifogynak az autóból, nem szereznek kocsit máshonnan. A fapados légi járatokhoz hasonlóan képzik az áraikat: csábító alapdíj plusz a nemegyszer drága különszolgáltatások költsége. Az ilyen cégek egyik jellemzője, hogy az érkező utas nem a repülőtér csarnokában, hanem a mélygarázs egyik sarkában bukkan rá az irodájára. Igaz, Európában és Észak-Amerikában attól többnyire nem kell tartani, hogy balesetveszélyes roncsautót kölcsönöznek, mert ennél azért szigorúbban ellenőrzik őket a hatóságok – osztja meg tapasztalatait Simon András.
A kölcsönzők alkalmazottai személyesen érdekeltek a bevételben, ezért az utazónak érdemes előre tájékozódnia, mit foglalt le és mennyiért. Főképp kisebb cégeknél mindennapos, hogy a helyszínre érkezve költséges kiegészítő biztosítást fizettetnek az aggódó turistával. A váratlan kiadást csak akkor lehet elkerülni, ha az utazó annyira bízik a saját internetes foglalásában vagy az utazási irodája szolgáltatásában, hogy nyugodt lélekkel vissza meri utasítani a ráadás biztosítást. De megeshet, hogy nincs menekvés, mert csak a helyszínen derül ki: az előre megkötött biztosítás nem terjed ki olyasmikre, mint a gumik, a kerekek és az ablakok sérülései. Ha a biztosítás rendben van, akkor az autókölcsönzők rendszerint nem csinálnak ügyet a kisebb károkból, mert nem éri meg erre pocsékolni az alkalmazottak munkaidejét. A bérlőnek azonban érdemes átvételkor fölmérnie és rögzíttetnie, de legalább saját magának lefényképeznie az autó állapotát. Szerencsére ritkán szükséges tudnivaló, hogy nagyon súlyos baleseteknél országonként eltérő, mekkora felső határig érvényes a felelősségbiztosítás, és esetleg az a fölötti milliókat a turistának kell állnia.
Helyben elvégzett érvágás lehet a családosok esetében a gyerekülés beárazása, mert akadnak országok, ahol a szabályokra való tekintettel ki sem adják az autót e kiegészítő nélkül a gyerekkel utazóknak. Ugyanez érvényes a második vezető után fizetendő díjra is, mert komoly zűrökhöz vezet, ha a feleség vagy a férj e nélkül veszi át a volánt a hitvesétől. A megoldás az lehet, ha az ilyen kiegészítők árára is gondol az utas a foglaláskor, és nem hagyja magát elcsábítani a vonzónak tűnő, de fapados alapártól – amely valóban kedvező lehet, ha valakinek nincs szüksége pluszszolgáltatásokra, például az említettek mellett a navigációs készülékre.
Akadnak városok, ahol aránytalanul sokba kerül a repülőtéri autóbérlés, mivel a légikikötők üzemeltetői drágán adják a helyet az autókölcsönzőknek. Ilyen például Barcelona, de éppenséggel Budapest is. Ahol jó a tömegközlekedés, ott alternatíva lehet a repülőtéri vonattal vagy gyorsjárattal elindulni, és a városi végállomásnál autót bérelni. Éppen fordított a helyzet a legtöbb amerikai nagyvárosban, ahol egynapi autóbérlés még a reptéri taxinál is olcsóbb.
Érdemes gyanakodnia a turistának, ha nem az egyszerű megoldással számolják el a benzint: tele tankkal adják, és ugyanúgy kérik vissza a kocsit. A drágább változat, ha kifizettetnek egytanknyi üzemanyagot – már ez többe kerül, mint amennyiért a bérlő töltötte volna föl visszaúton, bármilyen drágák is a repülőtér környéki kutak –, és azt mondják az utasnak: hozza vissza, ahogyan jólesik. Ilyenkor a végén a legügyesebb utazó is ajándékoz pár litert a kölcsönzőnek. Mindez egyébként nem trükk: az üzleti utazóknak, akiknek sietős a dolguk, jobban megéri ez a konstrukció. A kölcsönzőket sem kell sajnálni, de szeptemberben Mark Frissora, a Hertz ügyvezetője azt mondta, évi 50 millió dollárt veszítenek azon, hogy a bérautókat rendre kicsit kevesebb benzinnel kapják vissza. A nagy kölcsönzők ezért Amerikában és Európában is kísérleteznek már a pontos elektronikus méréssel.
Addig viszont működik a trükk, hogy a visszaadáskor nem várják meg, amíg az üzemanyagszint mutatója lustán elfoglalja a helyét, hanem gyorsan visszaküldik további tankolásra az ügyfelet – aki viszont joggal aggódik, tudva, hogy a hiányzó benzint utólag igen drágán vonnák le a bankkártyájáról. Ugyancsak megjelenhet utólag a bankszámlán a bérautóval nagyvonalúan begyűjtött rendőrségi bírságok összege. És ez a jobbik eset. Akadnak országok, ahol csak a következő határátlépési kísérletnél tudja meg az utas, hogy a korábbi vétség miatt kitiltották.
Érdemes ismerni az upgrade trükköt. Megeshet, hogy a nyereségérdekelt alkalmazott igen kedvező feltételekkel kínál a lefoglaltnál nagyobb, kényelmesebb autót. Aki ebbe belemegy, sohasem tudja meg, hogy a jobb kocsit felár nélkül is megkapta volna, mert a választott kategóriájú járművek éppen kifogytak, és a rendes kölcsönzők ilyenkor automatikusan a magasabb kategóriából pótolják a hiányt.