A vártnál több, 15 ezer munkatársától válik meg a Siemens, s néhány kisebb, eladásra szánt üzletág alkalmazottaival együtt az év végére 20 ezerrel kevesebb dolgozója lesz a német elektrotechnikai konszernnek. A Siemens a világ 190 országában van jelen, 360 ezer munkatársa közül 116 ezer dolgozik Németországban, utóbbiakból 5 ezret érint az elbocsátás. A cégvezetés a versenyképesség növelésével, takarékossággal és a megrendelések csökkenésével magyarázta a lépést. Az amerikai JPMorgan bank elemzői szerint a Siemensnél az egy főre jutó árbevétel, illetve a riválisokhoz mért nyereségesség javítása érdekében a 2010-es létszámhoz képest 30 ezer állást kell leépíteni. A csökkentés elsősorban az infrastruktúra-beruházásokhoz és a közlekedéshez kapcsolódó ágazatot érinti, míg az orvostechnikai terület érintetlen marad. A dolgozói érdekeket képviselő üzemi tanács élesen bírálta a döntést, mondván, az így elért rövid távú megtakarításokkal csak a részvényesek osztalékelvárásait tartják szem előtt, s nem a cég hosszú távú túléléséhez szükséges stratégiát.
Elbocsát a Siemens