Amerikai sztártervező

  • HVG

Tízévesen a New York-i házuk alagsorában berendezett butikban, a Vaspillangóban árulta a saját készítésű gyertyatartókat, réz nyakláncokat és bőrtáskákat. Michael Kors, az 54 éves amerikai divattervező ma már egymillió Facebook-rajongóval büszkélkedhet, 2010-ben a szakma Oscar-díját is elnyerte, sportosan elegáns ruhadarabjait világsztárok mellett az amerikai first lady, Michelle Obama is előszeretettel viseli. Amióta az eszét tudja, érdekli a divat, és ezt annak tulajdonítja, hogy nők nevelték. Nagyanyja az ékszereket imádta, anyja a Revlon modellje volt, egyik nagynénje hippiruhákban járt, a másik testhez simuló darabokat hordott. A gyerekként reklámfilmekben szereplő fiú ötévesen új nevet kapott: Karl Andersonból Michael Kors lett. Zsidó származású anyja ugyanis elvált svéd férjétől, majd hozzáment Bill Kors üzletemberhez, aki örökbe fogadta a fiút. Az új keresztnevet is választó, fiatalon kirívóan öltözködő Kors az érettségi után divatiskolába ment, ám két szemeszter után megunta és otthagyta. Butikban dolgozott, ahol a kirakatba kiállíthatta saját darabjait. Felfigyelt rájuk a Bergdorf Goodman luxusáruház divatigazgatója, aki árusítani kezdte Kors 1981-ben elkészült női kollekcióját. A példát az Ötödik sugárút többi luxusáruháza is követte. Az 1990-es évek elején mégis csődhelyzetbe került, amit egy alacsonyabb árfekvésű márka megjelenésével sikerült túlélnie. A termékeit időközben férfikollekcióval is kiegészítő Kors 1997-ben hét évre Európába költözött, a francia Céline divatcég tervezőjeként dolgozott. De rajta tartotta a kezét a saját cégén is, amely a női és férfiruhák mellett ma már cipőt, parfümöt, táskát és egyéb kiegészítőt is kínál. Az élettársával, a cég alelnökével két éve házasságot kötött, meleg Kors 2011-ben vitte tőzsdére a cégét, amely tavaly 60 százalékkal, 2,2 milliárd dollárra növelte forgalmát, nyereségét pedig 400 millió dollárra háromszorozta.

Hozzászólások