Japán adóemelés

  • HVG

A 2014-es pénzügyi év április 1-jei kezdetétől Japánban az áfa kulcsa 5-ről 8 százalékra emelkedik, ami 81 milliárd dollárnak megfelelő többletbevételt hozhat a költségvetés számára. Az 1989-ben, 3 százalékon bevezetett adót 1997-ben növelték 5 százalékra, akkor a gazdaság recesszióba süllyedt, a kormány pedig belebukott a politikailag népszerűtlen lépésbe. Abe Sinzo miniszterelnök viszont egyelőre élvezi a közvélemény támogatását, hogy laza monetáris politikával és szerkezetátalakítással kimozdítsa a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a másfél évtizede tartó stagnálásból. A jegybank előrejelzése szerint az adóemelés – amire azért van szükség, hogy megállítsák a GDP 230 százaléka felé közeledő államadósság növekedését – fékező hatása ellenére is 1,3 százalékkal gyarapodhat a GDP a 2014-es pénzügyi évben. Abe a konjunktúra élénkítésére 50 milliárd dolláros csomagot is bejelentett, amiben egyebek mellett az alacsony jövedelműeknek nyújtott támogatás, valamint a beruházó és béremelést végrehajtó cégeknek kínált adókedvezmény szerepel, de finanszíroznak belőle olyan infrastrukturális beruházásokat is, amelyek a 2020-as tokiói nyári olimpiára való felkészülést szolgálják.

Hozzászólások