London – újabb kortársak

  • HVG

A XIX. század randevúja a XXI. századdal. Mégpedig nem is akármilyen környezetben, London legismertebb parkjában, a Hyde Park nyugati részén elhelyezkedő Kensington Gardenben. A világvárosi forgatagban megnyugvást jelentő, gondozott őspark a minap újabb kortárs kiállítóhellyel, a Serpentine Sackler Galleryvel gazdagodott. A trafalgari ütközet évében, 1805-ben épült neoklasszicista, vörös téglás lőporraktár éledt újjá. A még az 1960-as években is katonai célra használt, majd jó ideig üresen álló épület oldalához Zaha Hadid iraki származású brit sztárépítész illesztett hatalmas futurisztikus hullámokra emlékeztető, bizonyos szögből a szárnyát széttáró madarat idéző, fehér tetős, üvegfalú pavilont.

A megnyitó kiállítás, az alig 33 évesen világhírű, számtalan nemzetközi díjban részesült argentin Adrián Villar Rojas első londoni bemutatkozása legalább annyira grandiózus, mint a Hadid-féle bővítmény. Szürke agyagból formázott, szétporladt felületű, életnagyságú elefánthátsó tárulkozik a látogatók elé, akik az ősmaradványokra emlékeztető művek között a Nirvana rockzenekar frontembere, a magát 27 évesen főbe lövő Kurt Cobain fosszilis ábrázolású holttestét is láthatják.

A 14,5 millió fontot felemésztő projekt során a homlokzati oszlopokat gondosan megtisztították, és az eredeti épületet kívül-belül felújították – anélkül hogy akár csak egyetlen téglát is elmozdítottak volna eredeti helyéről. Az építészeti Nobel-díjnak tartott Pritzker-díjjal 2004-ben kitüntetett Hadid tervezte bővítés tökéletesen illeszkedik, ugyanakkor látványosan feldobja az eredeti épületet. A belső tér 900 négyzetméterrel lett nagyobb, fénnyel is megtelt, és dinamizmust adott a szikár, puritán épületnek. A galéria a Sackler házaspárról kapta a nevét, a fizikusként a gyógyszeriparban meggazdagodott Mortimer és harmadik felesége, Theresa által 1970-ben indított alapítvány fennállása óta a legnagyobb összeggel támogatta a kulturális intézmény létrejöttét.

A tavalyi londoni olimpia úszócsarnokát tervező Hadid nem most lép először színre a Kensington Garden gyepén. A galériától alig tízperces sétára áll az 1930-as években épült teaházból átalakított, 1970 óta állami intézményként működő Serpentine Gallery, amelynek oldalában az ezredforduló óta minden évben egy-egy sztárépítész mutatkozhat be saját pavilonnal. A kiválasztás egyetlen feltétele, hogy a tervező a szigetországban korábban még nem készíthetett épületet. Az első pavilonépítő Hadid volt, aki 2007-ben az ismétlésre is lehetőséget kapott, miután nemzetközi sikerei ellenére addig nem tervezett választott hazájában. Rajta kívül építészek sora jelent meg látványosabbnál látványosabb alkotásokkal, miközben a galéria fennállása óta Andy Warholtól Henry Moore-on át Anish Kapoorig és Damien Hirstig számos világklasszis műveit felvonultató kiállításait évente 800 ezren keresik fel. Ipari létesítmény múzeummá alakításában egyébként London legutóbb az ezredfordulón bizonyított: világszenzációnak számított, amikor átadták a két svájci építész, Jacques Herzog és Pierre de Meuron által a Temze-parti erőműből készült kortárs művészeti múzeumot, a Tate Modernt, amelynek azóta is évente 4,7 millió látogatója van.

Hozzászólások