Tucatszám kínálják a külföldi álláslehetőséget a németül tudó szakembereknek a legnagyobb állásportálok, és a franciául tudók is több lehetőség közül válogathatnak, főként ha mondjuk gépipari szakmával vagy CNC-esztergályosi végzettséggel rendelkeznek. Ha pedig valaki itthon próbálkozik, felsőfokú végzettséggel és némettudással, sok száz ajánlattal találkozik, köztük olyan világcégekével, mint a Bosch, a BP vagy az Audi.
Miközben a németül tudók a magyar munkaerőpiacon is keresettek, s emellett ott az osztrák és német kínálat vonzereje, a hazai idegen nyelvi toplista második és harmadik helyén álló német és francia nyelv nem javított a népszerűségén. Sőt a néhány hete publikált Magyar ifjúság 2012 felmérés szerint inkább rontott: a Kutatópont Kft. által 8 ezer, 15–29 éves fiatal körében végzett vizsgálat során arra a kérdésre, hogy beszél-e legalább alapszinten valamilyen nyelvet, tavaly csak az angolnak sikerült megőriznie négy évvel korábbi pozícióit, a németül és franciául tudók aránya csökkent.
Ugyanez a kutatás viszonylag nagy mobilitási hajlandóságot mért; a megkérdezettek 52 százaléka gondolja úgy, hogy vagy tanulási, vagy munkavállalási céllal szívesen elhagyná az országot, 15 százalék legalább fél évre kiköltözne. A cél ezek szerint az angol nyelvterület, a közelebb lévő lehetőségeket a nyelvtudás hiánya miatt a fiatalok nem tudják kihasználni. A német és a francia nyelv iránti érdeklődés sajátos ívét rajzolja meg az a statisztika, amely a Magyarországon akkreditált nyelvvizsgázók számát mutatja. 2003-ban németből 41 ezren vizsgáztak, 2005–2006-ban ez a szám 50 ezer fölé szökött fel, és az akkor megindult csökkenés tavaly érte el a mélypontját alig több mint 32 ezer próbálkozóval. Franciából némiképp más a görbe, itt 2007 volt a csúcsév, és a hanyatlás sem olyan nagymérvű, mint a németnél.
Tavaly az Oktatási Hivatal nyelvvizsga-akkreditációs központja összesen 633 német- és 83 franciatudást igazoló külföldi oklevelet akkreditált. Ez jócskán elmarad a magyarországi kétnyelvű nyelvvizsgák számától, s a honosításra azoknak van szüksége, akiknél az állás feltétele egy nyelvvizsga megléte.
A német egynyelvű vizsgák rangsorában a Deutsches Sprachdiplom vezet, a 633-ból 564-en ezt akkreditáltatták, ami B1 és C1 szinten szerezhető meg. Mind ez, mind a Goethe Intézet nyelvvizsgája alkalmas németországi továbbtanulásra. Ha valakinek elég Magyarországon az egynyelvű változat, az pluszvizsga nélkül honosítható, a kétnyelvűsítéshez viszont kiegészítő írásbeli vizsga szükséges. A Goethe-vizsgák közül tavaly mintegy ötvenet honosítottak.
Francia nyelvből a két „igazi francia” vizsgát, a tanulóknak szánt DELF-et, illetve a munkavállalóknak kifejlesztett DALF-et csak kevesen honosították. A legtöbben a The European Language Certificates (TELC) vizsgánál kértek magyar hivatalos papírt. A TELC angol- és németvizsgája Magyarországon is államilag elismert, viszont a franciát, más nyelvek okleveleihez hasonlóan, honosítani kell. Francia nyelvből a TELC B1 és B2 szinten honosítható, a díja komplex, vagyis írásbeli-szóbeli vizsgánál 29 ezer, illetve 32 ezer forint.