HVG, 2013. október 5.
Tisztában vagyok azzal, hogy egy cikkben nem fér el annyi gond, mint amennyivel a mélyszegénységben élők küszködnek. A létfenntartáshoz szükséges alapvető dolgok – mint az étel, a víz vagy a lakhatás – mellett nyíltan kellene beszélni arról is, hogy akik nem szívesen vállalnának már több gyermeket, mi módon juthatnak fogamzásgátló szerekhez. A Fidesz-KDNP-kormányzás óta mintha nem is létezne ez a korábban már sokszor felmerült, majd gyáván elvetett probléma. Vagyis hogy legalább néhány – akár a legolcsóbb – hormonális fogamzásgátló ingyenesen elérhető legyen bizonyos jövedelmi szint alatt. Azok, akik havi néhány tízezer forint segélyből tengődnek, érthető módon nem tudnak egyszerre 6 ezer forint körüli összeget kiadni egy doboz negyedévre elegendő gyógyszerért. Mivel a spirál megvásárlását sem támogatja a tb – több ezer forintos eszközről van szó –, ebből következően a felhelyezése sem ingyenes. Mindez tetemes summa azoknak, akiknek a napi megélhetés is gond. Persze így kialakul a 22-es csapdája: az sem tud védekezni, aki szeretne, marad a gyermekek számával egyenes arányban növekvő nyomor, vagy az abortusz. Messze nem „cigánykérdés” ez, hiszen a védekezés anyagi vonzata ugyancsak megoldhatatlan a tartósan munka nélkül maradt más családokban is. Illik róla szemérmesen hallgatni, de meglehetősen széles körben tudott tény, hogy a szülés sincs ingyen. Még az ózdi nyomortelepről érkező kismamával is gátlástalanul közlik, hogy 55 ezer forint a tarifa – nekem legalábbis ezt panaszolta egy odavalósi asszony. Városi észjárással könnyen rávágja az ember, hogy ne fizessen, hiszen mindig van ügyeletes orvos, aki hivatalból ellátja a kórházba érkező vajúdót, akkor is, ha annak történetesen nincs fogadott orvosa. Az ottaniak azonban már tapasztalatból tudják, hogy az ilyen ellátásban nincs köszönet.
TÓTH ILDIKÓ
(BUDAPEST)
