„Rossz az, aki rosszra gondol” – szívesen bújik e közhely mögé a 44 éves Heinz-Christian Strache, a harmadik helye ellenére a minapi osztrák parlamenti választás igazi győztesének tartott szabadságpárt (FPÖ) elnöke, ha szélsőjobboldalisággal, rasszizmussal vádolják. Ezt hangoztatta, amikor tavaly a Facebook-oldalára feltett egy karikatúrát az osztrák kisembert nyúzó bankárról, a pénzembert hatalmas görbe orral ábrázolva, a mandzsettáján Dávid-csillagra emlékeztető gombokkal. Az ártatlant adta akkor is, amikor három ujját előremeresztő náci karlendítéssel kapták le fotósok. „Csak három korsó sört rendeltem” – magyarázta pimasz mosollyal.
Az 1969-ben született Strachét az édesanyja egyedül nevelte fel Bécs egyik szerény városrészében. Vándorszínész apja hamar elhagyta a családját, nem örökítve fiára mást, mint a szudétanémetek revansista bosszúvágyát. Strache 15 éves korában belépett az agresszív nézeteiről, verekedéseiről hírhedt, Vandalia nevű osztrák diákszövetségbe, boldog volt a fiatalokat harci játékokkal, hatalmas bunyókkal, Nagy-Németországot éltető ideológiával férfivá nevelő nyári táborokban. A család szűkös anyagi helyzete a fogtechnikusi szakközépiskolába terelte a már akkor nagy dumás fiatalembert.
A szélsőséges gondolatokkal kokettáló szabadságpártba 1991-ben lépett be, és tíz évvel később már ő volt a parlamenti frakciójának második embere, három évre rá pedig Bécs tartomány szabadságpárti főnöke. A fogtechnikai vállalkozásba kezdett Strache előmenetelében szerepet játszhatott az is, hogy a pártot 1986 után vezető Jörg Haider kimondottan fess, agresszív ifjakkal igyekezett körbevenni magát, s feltétlen lojalitásukért magas rangokkal fizetett. A nagyra törő Strache – aki évekig egy betiltott osztrák neonáci párt főnökének a lányával járt jegyben, majd az egyik legjobbnak tartott bécsi étteremlánc, a Plachutta névadó tulajdonosának a lányát vezette oltár elé – ideológiailag szilárdnak bizonyult.
A rajongott Haidert ezért nem követte a 2005-ös pártszakadás után megalakult Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) nevű, liberálisabbnak mondott alakulatba, inkább megcélozta az FPÖ elnöki posztját. Általános meglepetésre a Haider-epigonnak tartott Strache – aki addig legfeljebb a hecckampányokban vette fel a versenyt nála sokkal színesebb, műveltebb, taktikusabb mentorával – egyben tudta tartani az FPÖ-t. Ráerősített az idegenekkel szembeni gyűlölködésre, főleg a török bevándorlókat vette célba. Kijelentette, nem szeretné, ha Bécs Isztambullá változna, az iszlámot a XXI. század fasizmusának bélyegezte, és alkotmányban tiltaná meg minaretek építését Ausztriában. Ebben és EU-ellenességében Strache idomul a nyugat-európai szélsőjobboldali pártokhoz, amelyekhez hasonlóan avíttnak tartja az antiszemitizmust, és nem kér az FPÖ-vel kapcsolatot kereső Jobbikból. A mindig napbarnított, villogó fogsorú, vakító kék szemű Strache hazafinak nevezi magát, és – bár eltörölné a horogkereszt ausztriai tilalmát – tagadja, hogy neonáci lenne, ezt bizonyítandó a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékhelyre is ellátogatott. Mégis, amikor a Profil osztrák hetilap azt állította, hogy neonáci kapcsolatokkal bír, hiába perelt rágalmazásért, a bíróság a keresetét elutasítva kimondta: „hajlandóságot mutat a nemzetiszocialista gondolkodásra”.
A kedvenc filmjének a Mel Gibson rendezte A rettenthetetlent megnevező, kétgyerekes Strache csillaga még magasabbra emelkedett, amikor a 2008-ban halálos autóbalesetet szenvedett Haider nélkül a BZÖ erőtlenné vált, és sokan, akik csak a karintiai tartományi vezér varázsa miatt váltottak pártot, visszakéredzkedtek az FPÖ-be. A politikai sikerek, a kormányzás vágya a korábbi szélsőségekhez képest némileg a szalonképesség irányába tolta Strachét, aki 2013-ra a kancellári poszt megszerzését tűzte ki választási céljául. Evégett kemény harcok árán megvált pártjának legreakciósabb hangadóitól, a parlamenti ellenzékben pedig együttműködési készséget mutatott. Populista ösztönét követve és gyökereihez híven nyitott a munkások felé, diszkókba járva kereste az ifjúság bizalmát – a kampányban HC Strache néven politikairap-klipet készített –, Koszovó függetlenségének megkérdőjelezésével pedig a népes ausztriai szerb kisebbséget igyekezett megnyerni.
