Higanytalanítás 2020-ig

  • HVG

Jelentősen visszafogja az évtized végéig a súlyos környezetszennyezést és betegségeket okozó higany használatát a világ több mint 140 országának képviselői által aláírt Minamata-egyezmény. A szerződés egyebek mellett higanyszűrők telepítéséhez köti az új erőművek és fémolvasztók építését, 2020-tól folyamatosan megszünteti az 5 milligrammnál több higanyt tartalmazó, 30 wattosnál gyengébb fénycsövek használatát, és megtiltja új higanybányák nyitását. A még működő lelőhelyek bezárására az üzemeltetők 15 évet kaptak. A konvenció szerint 2020 után csak kisüzemi léptékben lehet higanyt használni az aranyérc nemesfémtartalmának kivonásához, s az új évtizedben már nem lehet higanyt tartalmazó kozmetikai szereket, akkumulátorokat és elemeket, illetve hő- és vérnyomásmérőket forgalomba hozni. A tilalom nem vonatkozik a fogászati rendelőkben, illetve a szívritmus-szabályozókat működtető elemekben használt higanyra.

Míg az aláírók áttörésnek nevezik a folyékony fém használatát visszaszorító egyezmény aláírását, a környezetvédők kifogásolják, hogy a megállapodás nem érvényes a súlyos környezeti és egészségügyi károkat okozó kis aranybányákra. Pedig a kis tárnák különösen fontossá váltak, miután tavaly 2000 dollár közelébe emelkedett az arany unciánkénti (31,1 gramm) ára: a 2005-ös 350 tonnával szemben tavalyelőtt 727 tonna higany került ki a sokszor engedély nélkül nyitott bányákból.

Az egyezmény annak a japán városnak a nevét viseli, amelynek lakói a múlt évszázad derekán többször is súlyos higanymérgezést szenvedtek: a közeli üzemekből a folyókba kijutott mérgező anyag az élelmiszerláncon keresztül – elsősorban a halak révén – okozott súlyos tüneteket. Világszerte 4500–7500 tonna higany kerül a környezetbe évente, s a tudósok szerint ennek a harmada származik természetes forrásokból – például vulkánkitörésekből –, kétharmadért az ipar, illetve a lakosság felelős. A felmérések szerint a higanykibocsátásban Ázsia, azon belül Kína vezet.

A statisztikák szerint a legnagyobb mesterséges kibocsátók a kisüzemi aranybányák, míg a második helyen a szenet elégető hőerőművek állnak, amelyeknek a füstjében található jelentős mennyiségű higany. Komoly szennyezőnek számítanak a fémipari üzemek, valamint a cementgyárak is. Az üzemekből levegőbe került higany nem csak a közelben lévő területeket szennyezi, az atmoszférába került fém ezer kilométereket is utazhat.

Az ipari országok a konvenció elfogadása előtt korlátozták a higanykibocsátást, illetve -kereskedelmet. Az USA felhasználása 1988 óta – a környezetvédelmi törvények életbelépésének köszönhetően – 75 százalékkal zuhant, s Washington idén januártól leállította higanyexportját. Az EU – amely korábban a fém fő szállítója volt – 2011-ben tiltotta meg az exportot.

Hozzászólások