Magány az űrben

  • HVG

2001: Űrodüsszeia – csillaggyermek

A perfekcionizmusáról híres amerikai Stanley Kubrick 1969-es filmjében a minimális dialógusnál hangsúlyosabb a képi és a zenei világ. Ligeti György Atmosphéres, illetve Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című alkotása éppúgy meghatározó szerepet kap, mint ifjabb Johann Strauss az űrsikló dokkolását kísérő Kék Duna-keringője. A történet szerint egy, az ember evolúcióját elindító titokzatos fekete hasáb rádiójelét követve a Jupiterre tart egy űrhajó, amelyen a legénység többi tagját elpusztító számítógépet kikapcsolva David Bowman egyedül ér célba. Metamorfózison megy át, amelynek végén csillaggyermekként ajándékba kapja a Földet, hogy a szuperintelligens idegenek helyett vigyázzon rá.

Solaris – a bolygó üzen

Az akciódús amerikai sci-fivel szemben a filozofikus irányvonalat képviselő lengyel Stanislaw Lem könyvéből a szovjet Andrej Tarkovszkij készített filmet 1972-ben. A pszichológus Kris Kelvin azért érkezik a Solaris bolygó körül keringő űrállomásra, hogy kivizsgálja, miért vált annak legénysége zavarodottá. Hallucinálni kezd, évekkel korábban öngyilkosságot elkövetett felesége tűnik fel, látszólag hús-vér valójában – mint kiderül, a nőt a férfi tudatából merítve a Solaris hozta létre. Kelvin őrlődik, hogy hazatérjen-e a Földre, vagy az idegen bolygón találjon rá elvesztett szeretteinek mására. A történetet 2002-ben újra vászonra vitte az amerikai Steven Soderbergh, a főszerepben George Clooneyval.

Alien – rettegés

Az űrben senki sem hallja, ha sikoltasz – ezzel a mondattal reklámozták a brit Ridley Scott 1979-es filmjét, amely magyarul A nyolcadik utas a halál címet kapta. A Nostromo teherűrhajó legénysége riasztást kap, és egy planetoidon leszállva egy hatalmas idegen lény hullájára, az űrhajójában pedig megannyi tojásszerű dologra bukkan. Az egyikből egy rákhoz hasonló valami az első tiszt fejére ragad, majd „megszületik” a férfit tápszervezetnek használó lény, amely a H. R. Giger svájci szürrealista festő lázálmából előtűnt szörnnyé növi ki magát. Egyesével végez a legénységgel, a végére a Sigourney Weaver alakította Ripley marad, aki azóta is rendre a legkeményebb akcióhősnők listájának élén szerepel. Az Alienből három folytatás és két oldalági film készült, Scott pedig egy trilógiának tervezett előzménytörténetnek is nekikezdett, de egyik sem tudta felidézni az eredeti jéghideg rettegését.

Hold – önazonosság

A David Bowie fia, Duncan Jones rendezői bemutatkozását jelentő, 2009-es filmben Sam Bell a Föld energiaellátása szempontjából létfontosságú hélium–3 izotópot „bányássza” a Holdon, automata gépekkel. Az űrállomáson munkáját a GERTY szuperszámítógép segíti. Egy baleset következményeként kiderül, hogy Sam klón, az emlékeit beleültették, és három év múltán programozott élete véget ér. A film egyszereplős alkotás, a Kevin Spacey hangján megszólaló GERTY a haldokló és – a Földre visszatérve a bányatársaság etikátlanságát leleplező – „új” Samet is játszó Sam Rockwell egyetlen társa.

Gravitáció – lebegés

A meghibásodott Hubble űrteleszkópot javító Sandra Bullock és a körülötte röpködő George Clooney az első tizenkét percben szinte csak díszlet ahhoz, hogy Alfonso Cuarón rendező a számítástechnika legújabb vívmányait felhasználva három dimenzióban megmutassa, milyen a súlytalanság, és hogy néz ki az űrből a kék bolygónak is nevezett Föld. A rakétával megsemmisített orosz műhold tovarepülő darabjai által okozott, láncreakció-szerű katasztrófát követően a vékonyka történet az űr végtelen magányában a túlélésért folyó küzdelemmé válik, amiben a nézőt az űrbéli látvány vonzza. Bár a kukacoskodó tudósok a Gravitációban is találtak hibákat, Cuarón igyekezett a valóságra építeni: nem csak a NASA által nyugdíjazott űrrepülőgép, a Hubble és a Nemzetközi Űrállomás hű mása az eredetinek, a Clooney által használt rakétaszéket már 1984-ben kipróbálták az amerikai űrhajósok.

Hozzászólások