HVG, 2013. október 12.
Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik az úgynevezett Horthy-korszakról csak elítélő hangnemben tanulhatott, ennek nyomán annak idején Bethlen Istvánt sem emlegették tankönyveink egyértelmű elismeréssel. Pedig ma már egyértelműen tudni lehet, hogy rövid 10 év alatt sikerült új alapokra helyeznie az országot. Az elismerésből azonban még mindig kevés jut azoknak a politikusoknak, akik mellette egy-egy részterületen kiválót, nyugodtan állíthatni, egyedülállót alkottak. Ebből a szempontból kivételnek talán csak Klebelsberg Kunó számít, akinek tevékenysége a kultúra területét meghatározta. Számomra érthetetlen módon azonban mind a mai napig kevés figyelem irányul gróf Bánffy Miklós alakjára. Azt értem, hogy a főnemes Bánffyt, aki Erdély legvagyonosabb földbirtokosának számított, a rendszerváltás előtti időben agyonhallgatták, színes, több területen maradandót alkotó munkásságáról említést sem tettek. Azt viszont már egyáltalán nem értem, hogy személye 23 évvel a rendszerváltás után miért ugyanolyan ismeretlen a közvélemény előtt, mint korábban. Pedig életműve igen jelentős. Elég arra utalni, hogy a Trianon utáni időszakban ő volt az, aki a Bethlen-kormány külügyminisztereként meghatározó figurája volt annak az eseménysorozatnak, aminek révén Magyarország területe a békekötést követően legalább valamelyest megnövekedett. Reálpolitikusként – kardcsörtetés helyett – a pillanatnyi lehetőséget fölismerve, nemzetközi színtéren (velencei konferencia), a tárgyalóasztalnál ő érte el, hogy Sopron kérdésében a győztes hatalmak engedélyezték a népszavazást. Ennek eredménye ismert, ám ha Sopron megkapta a hűség városa címet, akkor Bánffy kivételes érdemeit is illendő volna valami módon elismerni.
Nemrégiben Nyáry Krisztián irodalomtörténész fölvetette: Bánffy személye tökéletesen betölthetné a jobboldal idoljának szerepét. Valóban, elég operaházi működésére utalni: nevéhez fűződik például Bartók A fából faragott királyfijának bemutatása az 1910-es években). Későbbi, erdélyi irodalomszervezői tevékenysége és írói munkássága szintén rendkívül érdekes. Tényleg olyan, a „jobb-”, és a „baloldal” számára elfogadható, tisztelhető figurája tehát ő a magyar történelemnek, akinek a személye nem osztaná meg a közvéleményt. Furcsa, hogy munkásságát Románia jobban elismerné mint mi: a román állam Bánffy jogos örökösének természetben nemrég visszaszolgáltatta az egykor Erdély Versailles-aként emlegetett, ma romos, de még így is rendkívüli szépségű bonchidai kastélyt.
MENDLIK GYÖRGY
(TAHI)
